Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ítélet, amely árcédulát tett az asszonyverésre

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Egy ország nézte döbbenten, amikor először megjelent a hírekben, hogy egy parlamenti képviselő, Balogh József, véresre verte a feleségét. A teljesen egyértelmű hazugságok az elkövető részéről és maga az erőszak súlyossága sokakat ébresztett rá, hogy olyan országban élünk, ahol a nők elleni erőszak államilag fenntartott és legitimált.

balogh-jozsef-komondor.jpg

Balogh József – Fotó: Ujvári Sándor /MTI Forrás

Nem állítom, hogy pontosan ez és így fogalmazódott meg mindenki fejében, de az biztos, hogy a tiltakozók sosem látott létszámban vonultak az utcára a nők elnyomása ellen. Igaz, bizonyos értelemben könnyebb volt megélni a felháborodást egy vidéki, iskolázatlanabb, összevissza kommunikáló és komondorokról hadováló férfival szemben. A politikusokat se szeretjük különösebben mifelénk. És persze a Magyarországon regnáló, elnyomó kormány arcátlanságának, erőszakosságának megtestesülése is volt az ordenáré átlátszósággal hazudó Balogh József esete, a széles körben felháborodók közül sokan valószínűleg egyik elnyomásból értették meg a másikat. A szolidaritás megélésének ígéretes módja, amikor rájövünk, hogy ahogy az egyik csoportot elnyomják, úgy nyomhatnak el bennünket is; hogy a másik ember szabadsága az én szabadságom.

Az ígéretes kezdetet óhatatlanul visszaesés követte a helyzet megítélésében, és ebben nem kis szerepe volt ez eleve uralkodó áldozathibáztató nézeteknek. Volt, aki nyílt levélben biztatta a bántalmazott nőt, hogy hagyja ott a bántalmazót, volt, aki szavahihetőségét kérdőjelezte meg arra hivatkozva, hogy miért nem lép ki a bántalmazó kapcsolatból. Az intézményrendszer, és az általa képviselt, itthon még mindig csak ritkán megkérdőjelezett patriarchátus remek táptalajt adott mindehhez.

Nem figyelembe venni, hogy a bántalmazott nőknek számtalan életbevágó oka van rá, hogy ne lépjenek ki a bántalmazó kapcsolatból, a helyzetük súlyosságának el nem ismerése. A sokszor teljes anyagi függőségben, társadalmi (családtól, barátoktól való) elszigeteltségeben tartott nőket gyermekeik elveszítésével, szeretteik bántalmazásával, sokszor meggyilkolásával fenyegetik a bántalmazók, valamint a statisztikák és a segítői tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy amikor a bántalmazott kilépne a kapcsolatból, a bántalmazás fokozódik, sok nőt ekkor gyilkol meg (volt) partnere.

Az áldozathibáztatás, a számonkérés a kilépést magát is megnehezíti, hiszen bűntudatot kelt a bántalmazottban, azt tükrözi vissza felé, hogy túl gyenge, és azt erősíti benne, hogy nem számíthat támogatásra és megértésre. Mindez pedig pontosan az, amit maga a bántalmazó el akar érni; az áldozathibáztató véleményekkel, megjegyzésekkel tehát pontosan a bántalmazó malmára hajtjuk a vizet. (Részletesen szól erről a NANE Egyesület Miért marad? c. kiadványa.)

A szerdán ebben az ügyben született, nem jogerős bírói ítélet a kompetencia  teljes hiányára utal. A törvény betűjét nem kéri számon az elkövetőn, pedig nem csak az a tét, hogy ebben az egy esetben igazságot szolgáltassunk. Az sem kis dolog: az áldozatok gyógyulásának egyik feltétele, hogy megtörténjen a bántalmazó felelősségre vonása. De a bírói ítélet, a jog útmutató arra nézvést is, hogy mit tartunk morálisan elfogadhatónak a társadalomban, amelynek tagjai vagyunk. A törvények nem csupán a játékszabályokat írják le, hanem állást foglalnak a társadalmilag elfogadott jóról és rosszról. A törvények alkalmazása ezen útmutatók értelmezése, és további útmutatásként szolgál.

Még mindig hiányzik a politikai és a társadalmi akarat, hogy komolyan vegyük a nők elleni és a családon belüli erőszak természetrajzát, és a probléma gyökerénél keressük a megoldást. Még mindig általános a „miért marad?”, „hagyja ott” áldozathibáztató, újratraumatizáló diskurzusa; alig változott a pszichológus szakma hozzáállása, amelyben – tisztelet a kivételnek – a főcsapás még mindig az, hogy „miért és hogyan hazudnak a gyerekek az incesztusról”; még mindig nincsenek biztonságban a macsó és erőszakos hierarchiákra épülő és azokat újratermelő, az állami erőszak monopóliumával bíró szervezetekre bízott, és azoknak kiszolgáltatott, bántalmazott nők és gyerekek. Az igazságszolgáltatás  folyamatát eddig pontosan ez a hozzáállás jellemezte.

Ez a történet azt tükrözi, ahogyan az elnyomással szemben viselkedünk: benyeljük, amit a hatalom mond, igyekszünk elfelejteni, mennyire haragudtunk és mennyire felháborodtunk, és megint nem tör ki a népharag. Pedig nem igaz, hogy azt gondoljuk, hogy nem számít, nem igaz, hogy nem háborodunk fel, vannak pillanatok, időszakok mindannyiunk életében, amikor felülkerekedik az igazságérzetünk. De azután épp az történik, ami az ilyen eljárás célja: nemcsak az áldozatokat, de minket is megbénít a szembesülés, hogy mennyire elnyomó és mennyire hatalmas a rendszer, amivel szemben állunk, és inkább elfelejtjük az indulatainkat.

Ez az eset szimbolikus e tekintetben is: az, hogy egy erőszakos és hazug ember (hiszen az ítélet is elismeri, hogy ez erőszak megtörtént, így amikor az elkövető azt állította, nem követte el, valójában hazudott) polgármester, a köz ügyeiért felelős, a közösség működéséért felelős, a közösség életét meghatározó döntéseket hozó köztisztviselő maradhat, üzenet arról, mit gondol a magyar állam és a magyar intézményrendszer az erőszakról, a hazugságról és a nők egyenlőségéről. Ne legyenek illúzióink: a nők elleni erőszak a nők elleni elnyomás eszköze és kifejeződése egyben.

Az ítélettel kapcsolatban mindegy, hogy tudatlanság vagy rossz szándék állt mögötte. A nők elleni erőszak fel nem ismerésének, az áldozathibáztatásnak alap mintáit ismételte és erősítette meg. Amikor a tárgyalás során a bíró úgy próbálta rávenni az áldozatot, hogy ez elkövető ellen valljon, hogy a saját véres felsőjét mutogatta neki, nem vette figyelembe, mi a a traumatizáltság, a bántalmazótól való függőség. Abból, hogy a bántalmazott nem mert a bántalmazó ellen tanúskodni és visszavonta korábbi vallomását, valamint hogy visszaköltözött a férfihez (a bántalmazott nők átlagosan 4-7 alkalommal próbálnak kilépni a bántalmazó kapcsolatból, az okokat ld. fent), arra következtetni, hogy megbocsátott, és ezzel érvelni az ítéletben, hátborzongató meg és hozzá nem értésről tanúskodik. Az eljárás elhúzódásából következően eltelt idő hosszúságára hivatkozni pedig egész egyszerűen cinikus.

Hátborzongató és cinikus.

A kapitalista patriarchátus, amely ázsiai és afrikai gyerekek éhbérén, a világ minden táján élő nők fizetetlen munkáján, kizsákmányolt természeti erőforrások romjain halmozza fel a saját hasznát, szerdán árcédulát tett az asszonyverésre.

 

A szerző történész, feminista aktivista.

Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (hétköznap, szerda kivételével este 6 és 10 között). További információk a NANE oldalán, tippek a biztonságos internethasználathoz itt.

 

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!