Szeretnék tisztelettel vitatkozni Jámbor András új cikkével. Ebben ezt írja a kitűnő szerző:

„…a tanárok is egyre távolabb kerülnek minden évben a diákjaiktól a modern eszközök használata nélkül. Anélkül, hogy megértenék, az elmúlt években miben változott meg radikálisan a fiatalok világképe, életfelfogása, és ami a legfontosabb, az információhoz való viszonya. Közhely, de akiknek a médiafogyasztása 1 perces reklámokból, klipekből, rövid és tömör információkból áll, azok egy 45 perces órán sokkal nehezebben fognak figyelni, márpedig az elmúlt években radikálisan alakult át az információszerzéshez való viszony a fiatalabb generációkban.”

Én lennék a legutolsó, aki ellenezné a radikális kultúrakritikát. „A fiatalok világképe, életfelfogása és […] az információhoz való viszonya” csakugyan óriási katasztrófa. De nem az első.

Más radikális kultúrakritikusok valamikor azt mondták, hogy a tömegsajtó és a ponyvairodalom kialakulása, az operett, az orfeum és a kabaré olyan kultúrafogyasztási szokásokat kényszerít a tömegekre, amelyek képtelenné teszik őket az elmélyülésre és az összpontosításra. Igazuk volt. Később félreverték a harangokat, amikor elképzelhetetlen mennyiségű szemetet öntött a tömegekre a hangosfilm és a rádió. A rádió volt mellesleg – a filmhíradó mellett – a totalitárius tömegpropaganda fő eszköze, Hitler legjobb hangszere. Az aggodalmaskodóknak igazuk volt. Utána jött a televízió – a maga sorozataival, vetélkedőivel, lényegtelen álhíreivel, sikeres manipulációival – meg a gagyi popzene, amely rántottát csinált a nézők és hallgatók agyából (ráadásul meg a legmocskosabb bizniszt, a profi sportot vallásként a nézőkre lőcsölte a rádió és a tévé, a fasiszta, sztálinista és liberálkapitalista rezsimekben egyaránt). Minden értelmes ember kétségbe esett, és igaza volt.

Valamikor Jókai afféle minőségi ponyvának számított – elismerve, hogy az író lángelme (az volt csakugyan) – , ma kanonizált nemzeti klasszikus, kifinomult magas irodalom, amellyel alig tudnak megbirkózni az elitgimnáziumok jó módú családokból származó, elkényeztetett diákjai. Fiatalabb koromban Márait és Szabó Magdát amolyan jobb lektűrírónak tartották (helytállóan), manapság ez olyan magas szint, amelyre csak a legkiválóbbak képesek elvergődni. Napjainkban a kommersz makulatúrával tisztelettudóan foglalkoznak a kulturális hetilapok, s a „slam poetry” révén a vers visszasüllyed a tömegkommunikációs folklórba, a szimplifikált népies zenébe, ahonnan egyébként történetileg származik. Aki ráér még, hogy ezen elkeseredjék, joggal teszi.

Folytathatnám, de minek?

A kívánatos oktatási reform mindezen nem segíthet, mert ehhez a társadalom totális megváltoztatására lenne szükség. Ha normális, egészséges fiatal emberek képtelenek 45 percig figyelni vagy hosszabb szövegeket elolvasni, akkor hagyhatjuk a francba az egészet. Akkor a társadalmat se lehet megváltoztatni, mert ahhoz bizony fóliánsok kellenek.

Azt írja Brecht – lásd ezt és Badiou hozzáfűzött kommentárjait Alain Badiou A század c. csodálatos könyvében (Bp.: Typotex, 2010, a 84. és a következő lapokon) – , s ennek fele se tréfa (a szöveget „olvasóbarát” módon rövidítem):

„Egyszóval: ha a kultúra, teljesen összeroppanva, foltot foltra halmoz, szinte már a foltok rendszere, a szenny valóságos gyűjtőhelye;

…ha a szavak és a fogalmak alig függenek már össze a dologgal, a cselekvéssel és a viszonnyal, amelyet jelölnek, úgyhogy az utóbbiak változtathatók anélkül, hogy az előbbieket változtatni kellene, vagy a szavak változtathatók, és a dolog, a cselekvés és a viszony régi állapotában hagyható;

ha az öldöklésre nem vállalkozó nem reménykedhet már abban, hogy élve megússza;

ha a szellemi tevékenységet annyira beszűkítik, hogy ennek még a kizsákmányolás folyamata is kárát látja;

…ha az árulás már egyáltalán nem segít, az aljasság már semmit nem hoz a konyhára, az ostobaság már senkinek sem ajánlólevél;

…ha már nincs mit leplezni, mert az elnyomás a demokrácia leple nélkül, a háború a békeszereteté nélkül, a kizsákmányolás a kizsákmányoltak önkéntes beleegyezéséé nélkül is megy a maga útján;

ha a legvéresebb cenzúra minden gondolat fölött uralkodik, de fölösleges, mert nem születik már gondolat;

akkor a proletariátus a kultúrát is ugyanolyan állapotban veheti át, mint a termelést: lerombolt állapotban.”

Mindezen csakugyan nem segít, ha a Klebelsberg Intézményfönntartó Központot (szép név, nem mondom) decentralizálják.

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!