Hamarosan indul a kampány: az olimpiáról és a Városligetről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjtik a szervezők. Csakhogy a sikerhez ennél jóval több kell. Minden az időzítésen és az egymáshoz való viszonyon múlik? A eddigi népszavazások sikertelenségének okairól, illetve a következő megmérettetés tétjéről, nehézségeiről, az ellenzéki stratégiák lehetséges okairól szól Böcskei Balázs politikai elemző írása.

Az utóbbi időben a demokratikus ellenzéki oldalon (továbbiakban „ellenzék”) két újabb politikai patologikus tünet ütötte fel a fejét: az egyik az előrehozott választásra történő figyelmeztetése a nyilvánosságnak, a másik a „nép” hibáztatása a jelen helyzetért. Előbbi olyan esemény lehet, amelyre ráhatása az ellenzéknek nincsen, utóbbi olyan magatartás, amelyet a politikusok nem gyakorolnak, viszont az ellenzéki értelmiségi „hátországtól” nem idegen: „birkanép”, „ezt érdemeljük”, „szégyellhetjük magunkat”, „ilyenek a magyarok” fordulatoktól egészen odáig terjed ez a kór- és kortünet, hogy a pedagógusokat okolja a sok esetben tét nélkül író értelmiségi, hogy azok nem lázadnak fel a komplett intézményrendszer ellen. Mindkét attitűd a tehetetlenségből fakad, az ellenzék előtt álló, rövid távú feladatok tudomásul nem vételéből.

Ezek egyike lenne például az előválasztás. Jelen tudásunk alapján előválasztás könnyen lehet, hogy nem lesz. Ha viszont a jelöltek nem versenyben dőlnek el, nem nyitja ki a baloldal a saját, és az ellenzék politikai terét, nem kívánja az előválasztásnál egyelőre alkalmasabb módon semmilyen más eljárással kezelni a személyi és elismerései deficitjeit, úgy utóbbiak újratermelődése végett jó eséllyel vereségre lesz ítélve. Már csak azért is, mert így könnyen lehet, hogy semmilyen megegyezés nem lesz, vagy talán kis baloldali koalíciók állnak majd egymással (illetve a Jobbikkal, Fidesszel, LMP-vel) versenyben, legjobb esetben is koordinált megegyezés mellett. Ha mindenki mindenki ellenfele lesz, úgy mai tudásunk és állapotunk szerint (és itt hangsúlyozni kell, és nem elfeledni a kontingenciát!) biztos a vereség. Ha a 2014-es, leginkább csak kockázatokkal és mellékhatásokkal járó összefogás mentén kíván az ellenzék megmérkőzni, úgy szintén nem a versenyképesség jegyében jár el. Nincs értelme egyetlen egy, magát referenciának gondoló értelmiséginek és műsorba telefonálónak az „összefogás” mellett érvelni, mert jelen állapot konzerválódása esetén a választópolgárok ilyen összefogásra még egy fennálló jelentősebb támogatottság esetén sem szavaznának elegen. Aki hatni akar a politikára, az versenyt akar, és őszinte beszédre sarkallja politikusait. De elég csak az, ha a szándék őszinteségéről meg tudunk győződni.

Minden 7 éves Facebook-felhasználó tudja, hogy posztokat lehet időzítésre is beállítani, azaz hogy a tartalom mikor is jelenjen meg. Mintha az ellenzéki Facebook-profilok is így működnének: beállításra kerül, hogy x időközönként feljöjjön a bravúros nyelvi lelemény, úgymint „nem hagyjuk”, „megtesszük”, „leváltjuk”, „harcolunk”, stb. Ezek a retorikailag kifulladt – pár száz lájkra még mindig elég, és már csak arra – politikai „szándékok” a napi pragmatizmus során elvéreznek az egyes politikusi racionalitásokon.

Erre példa a népszavazások ügye, kezdjük a rendszerbontó népszavazással. Tavaly márciusi bejelentésekor már egy másodéves joghallgató felismerte, hogy ezek jelentős részéről nem lehet népszavazást tartani. Aztán egy Foxi-Maxira járó politikai elemző mondta meg, hogy ezekre a kérdésekre elégséges aláírás nem fog összejönni. Ez a fajta racionalitás a későbbiekben a sikertelenség miatt pártokat is okoló szervezőkből hiányzott, a pártokban – szerény és egy sajtótájékoztatónyira médiaképes támogatásuk mellett – viszont megvolt. Tudták, hogy kudarc lesz. Miért állnának jelen helyzetben oda egy kudarcos kezdeményezés mellé – nem csak politikai értelemben nem tesz jót az ellenzéknek, ha egy-egy kisebb  „rendszerbontó” kezdeményezése elbukik (erősítve ezzel az ügyet nyerni képtelen aktor szerepét), de aktivistákat sem egyszerű motiválni ilyen apátia (hogy a másik „hát ez van” ellenzéki toposzt említsem) közepette (ez ma sincs másképp). Ehhez képest az Együtt és a PM aláírást gyűjtött, jelen helyzetükben ez láthatósági és szervezetépítési projekt is volt. De a „kérlelhetetlen ellenzéki” DK, és a nem is tudjuk milyen állapotban lévő MSZP nem állt be testtel a projektbe.

A kis magyar ellenzéki mikrotörténelem most ismétli önmagát, immáron a budapesti népszavazási kezdeményezés esetében (Városliget és olimpia). Egyik kezdeményezője civil, a másik kérdésé az ellenzék legnépszerűbb vezetője, Karácsony Gergely. Az előzőhöz hasonlóan ez sem előkészített kezdeményezés. Nagy ellenzéki aktivitást nem hallani, a „megcsináljuk” Facebook-posztok helyett egyelőre a szokásos, „miből tartottunk ma sajtótájékoztatót” dominál (természetesen a „nem hagyjuk” jegyében). Alighanem a kezdeményezők magukra maradnak. E sorok írásakor jelent meg a „Hajrá Budapest” Facebook-oldal, mely a népszavazási kezdeményezés felülete.

Hogyan gondolkodnak újfent a pártok? Lássuk a (fiktív) elnökségi üléseket: megéri-e nekünk beszállni (pénzzel, felülettel, aktivistával) egy olyan projektbe, amelyet civilek kezdeményeztek, és nem mi vagyunk a beszélő fejek? Helyes-e az, hogy a civileket felemeljük, s ezzel megvan az esélye, hogy magunkat gyengítjük? Megéri-e támogatni a dolgot, s ezzel esetleg Karácsony Gergelyt építjük (lévén arc nélkül ez a gyűjtés még a nehéznél is nehezebb lesz)? Eleve beszálljunk-e egy esetlegesen sikertelen kezdeményezésbe? Nem lenne jobb, ha inkább erőfeszítés nélkül hagynánk elbukni, ami egyúttal bizonyítéka is lenne, hogy a politikai osztállyal szemben kritikus civileknek ugyanúgy nem megy (előkészítetlenül)? S végül: mi történne, ha meglenne az elég aláírás, de elbukna a népszavazás? Utóbbi előfeltétele ma nagyon nagy kihívás.

Megannyi kérdés merül fel, és a végtelenségig folytathatóak is lehetnének, az olvasónak viszont látnia kell, hogy (nem csak a népszavazási kezdeményezések esetében, hanem általában is) nem pusztán az Orbán-rezsim működéséből következő „objektív” szempontokat mérlegelik a felek, hanem egymással szemben is érvényesíteni akarják saját racionalitásukat. Az „összefogás” toposzt is egymás ellen játsszák ki, ahogyan a külön állást is. Mindez természetesen még könnyebb akkor, ha az adott ügy győzelme eleve nem borítékolható.

Jelen esetben is az egyik ágon kezdeményező civileknek tudniuk kell(ett volna) azt, hogy összeszedni télen, egy hónap alatt 140 000 aláírást nem egészen ugyanaz, mint összehozni pár millió forintot azáltal, hogy állampolgárok ülnek a gépek előtt, és e-bankon utalnak (lásd a Kétfarkú Kutya Párt plakátkampányát). Ide jelentős innovatív arzenál kell, jó tesztje lehet ez majd a digitális fordulat utáni politikacsinálás offline visszacsatolásának.

Ugyanakkor, ahogyan egy esetlegesen elmaradó előválasztás (itt a racionalitás a megmérettetéstől való tartózkodás) esetén sem nyer az ellenzék, úgy a fenti belső hatalomtechnikai gondolkodásokon és nem utolsó sorban előkészítetlenségeken is elbukhatnak ügyek, katalizáló események, az ellenzéki aktivitást és alternatív politikai gondolkodást más, frissebb (nem biztos, hogy eredményesebb) színben feltüntető kezdeményezések. Ha ez a népszavazási kezdeményezés is bukik, akkor mindegy, hogy a következő aláírásokat gyűjtögetni, halászni, vadászni akaró versenyző (az olimpiát egyébként támogató Kész Zoltán) mivel is áll ki. Megfelelő előkészítettség esetén (jogitól a logisztikain át az összellenzéki racionalitás meglétéig) a népszavazások az ellenzéki aktivitás lehetséges innovációi lehetnének. Jelen formában ugyanis a politikai cselekvésnek nem (csak) rezsimkomfortossága, hanem rendszernehézsége okán is jelentős újításon kellene átesnie. Aki ma aláírást gyűjt, könnyen lehet, hogy az ügyön túlmutató eseményre dolgozik rá.

Az viszont biztos, hogy elsősorban nem ők tehetnek arról, hogy a „nem hagyjuk” ma inkább „hagyjuk”.

Böcskei Balázs

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!