A francia köztársasági elnök első reakciói a párizsi merényletek után nem csak lelkesedést váltottak ki a közvéleményben. Sokan vitatják, hogy a háborús retorika és a nyomában érkező döntések, a belpolitikai jellegűek éppúgy, mint a szíriai bombázások megfelelő és megnyugtató válaszokat adnak-e a terrorizmus által jelentett veszélyekre. Alább David Van Reybrouck belga történész, archeológus és író François Hollande-nak szóló nyílt leveléből közlünk részleteket. A Le Monde-ban megjelent írást eddig 175 ezren osztották meg a Facebokon, ami finoman jelzi, hogy a politikai konszenzus a háborús retorika és cselekedetek mögött korántsem teljes Franciaországban.

Elnök úr,

A szombat délután tartott beszédében alkalmazott, elképesztően meggondolatlan szóhasználat, amikor azt ismételgette, hogy „háborús tettről” van szó, amit „egy terrorista hadsereg” hajtott végre, elgondolkoztatott.

Szó szerint a következőket mondta:

„Ami tegnap Párizsban és Saint-Denisben történt, a Stade de France közelében, egy háborús tett, és a háborúval szemben az országnak meg kell hoznia a megfelelő döntéseket. Háborús tett, amelyet egy terrorista hadsereg hajtott végre, Daesh [A francia állam 2014 szeptembere óta ezt az elnevezést használja, amely a szervezet arab nevének rövidítése; KM], egy dzsihadista hadsereg, Franciaország ellen, azok ellen az értékek ellen, amelyeket szerte a világban védelmezünk, az ellen, amik vagyunk, egy szabad ország, amely a bolygó egészéhez szól. Háborús tett, amelyet kívülről terveztek, szerveztek és készítettek elő, belföldi cinkosokkal, amit majd feltár a nyomozás. Az abszolút barbárság tette.”

Ha az utolsó mondattal teljesen egyet is értek , kénytelen vagyok megállapítani, hogy beszédének többi része az aggasztó és majdnem szóról-szóra való elismétlése annak a beszédnek, amelyet George W. Bush tartott az amerikai kongresszus előtt, nem sokkal a szeptember 11-ei merényletek után. „A szabadság ellenségei háborús tettet követtek el országunk ellen.”

A régió destabilizációja

E történelmi szavak következményei jól ismertek. Egy államfő, aki egy eseményt háborús tettnek minősít, kénytelen reagálni és csapásra csapással válaszolni. Ez vezette Bush urat Afganisztán inváziójáig, ami még elfogadható volt, hiszen a helyi rezsim menedéket nyújtott az al-Kaidának. Még az ENSZ is egyet értett. Ezt követte Irak teljesen esztelen lerohanása, ENSZ mandátum nélkül, amelynek egyetlen oka az volt, hogy az Egyesült Államok arra gyanakodott, hogy az ország tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Idővel kiderült, hogy tévedtek, de ezt az inváziót a régió teljes destabilizációja követte, amely máig is tart.

Az amerikai csapatok távozása 2011-ben hatalmi vákuumot hagyott a térségben. És kevéssel ez után, amikor az „arab tavasz” nyomán egy polgárháború tört ki a szomszédban, megállapíthattuk, milyen mértékben volt káros és veszélyes az amerikai katonai megszállás. Irak észak-nyugati és Szíria keleti részén a kormányzati hadsereg és a Szabad Szíriai hadsereg között nyilvánvalóan elegendő tér nyílt egy harmadik fontos szereplőnek, az Iszlám Állam szervezetének vagy Daeshnek.

Azaz, Bush idióta iraki inváziója nélkül soha nem hallottunk volna a Daeshról. Milliók tüntettünk 2003-ban e háború ellen, többek között én is, és szinte az egész világon elítélték. És igazunk volt. Nem azért, mert meg tudtuk volna jósolni a jövőt, nem voltunk annyira éleslátóak. De ma teljesen tudatában vagyunk annak, hogy az, ami péntek éjszaka történt Párizsban, annak a háborús retorikának indirekt következménye, amelyet az ön kollégája, Bush alkalmazott 2001 szeptemberében.

És ennek ellenére, mit tesz ön? Hogyan reagál akkor, amikor még 24 óra sem telt a merényletek óta? Ugyanazt a szóhasználatot alkalmazza, mint az amerikai ex-államfő, ráadásul ugyanabban a hangnemben, az isten szerelmére!

Szörnyű kockázatok

Ön besétált a csapdába, méghozzá tágra nyitott szemmel. Besétált a csapdába, elnök úr, mert égeti tarkóját az olyan héják, mint Nicolas Sarkozy és Marine Le Pen forró lehelete. És már oly régóta tartják önt gyengének. Franciaország választásokra készül, december 6-án és 13-án, és ugyan csak regionális voksolásról van szó, de e merényletek után semmi kétség, a nemzetbiztonságról fog szólni. Besétált a csapdába, méghozzá leszegett fejjel, mert szó szerint azt tette, amit a terroristák vártak öntől: meghirdette a háborút. Lelkesedéssel fogadta el felhívásukat a dzsihádra. De ez a válasz, amelyet ön határozottnak szánt, azzal a szörnyű kockázattal jár, amely csak súlyosbítja az erőszak spirálját. Nem tűnik bölcs választásnak.

Ön „terrorista hadseregről” beszél. Először is, ilyesmi nem létezik. Maga a kifejezés is ellentmondást hordoz. […]

A Daesh közleménye a merényletek „gondosan megválogatott helyszíneiről” beszélt, az ön rendvédelmi szervei is aláhúzták az elkövetők professzionalizmusát – ezen a ponton hadd jegyezzem meg, hogy ismét ugyanazon a nyelven beszélnek. De mi igaz ebből a valóságban? Az a három ember, aki a Stade de France-hoz ment, ahol ön is részt vett a francia-német barátságos mérkőzésen, inkább tűnik amatőrnek. Feltehetően be akartak hatolni a stadionba, akár ön ellen is terveztek merényletet, könnyen lehet. De az, aki egy McDonald’s közelében robbantja fel magát, és „mindössze egy” áldozatot ránt magával a halálba, elég pocsék terroristának tűnik. Az, aki 3 öngyilkos merényletből „összesen 4” halottat tud kihozni, miközben kicsivel később egy nyolcvanezres tömeg árad ki a csarnokból, alkalmatlan a feladatára. Az, aki 4 társával együtt akarja egy koncertterem tömegét lemészárolni, de nem jut eszébe lezárni a vészkijáratokat, nem mondható zseniális stratégának. Aki beül egy autóba, és onnan lövöldözik ártatlan és fegyvertelen polgárokra, akik bisztrók teraszán üldögélnek, nem egy képzett taktikus katona, csak egy gyáva, egy őrült, aki sorsát hasonló típusú egyének sorsához láncolta. Magányos farkasok hordája, ilyesmi is létezik. [Van Reybrouck levele a merényletek után 2 nappal született, amikor még nagyon kevés információ állt rendelkezésre az elkövetők személyéről. Bár a támadások összehangolása valóban egyedinek mondható Franciaországban, ahol eddig az merénylőket általában az ún. „magányos farkas” típusba sorolták, és pl. a robbanó szerek alkalmazása szakértelemre vall, a terroristák egyes esetekben (a szemtanúk szerint a Bataclan koncertteremben is), valóban „amatőr” módon improvizáltak, pl. a rendőrökkel való tárgyalás folyamán.KM]   

Az ön analízise tehát, a „terrorista hadseregről” nem meggyőző. A kifejezés, amit alkalmazott, különösen tendenciózus, bár a holland miniszterelnök, Mark Rutte is szégyentelenül átvette, akárcsak Jan Jambon, belga belügyminiszter. Az ön próbálkozása, hogy megnyugtassa nemzetét, a világ biztonságát fenyegeti. Az energikus szóhasználat csak a gyengeségét mutatja.

Létezik másféle határozottság is, mint a háborús retorika. A norvégiai merényletek után Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök rögvest és kitérők nélkül arra hívott fel, hogy „legyen több demokrácia, nagyobb nyitottság és nagyobb részvétel”. Ön a szónoklatában célzott a szabdságra. Megemlíthette volna a Köztársaság két másik értékét is, az egyenlőséget és a testvériséget. Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbiakra nagyobb szükségünk van jelen pillanatban, mint a kétes értékű háborús retorikára.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni az európai országok politikájáról, támogass minket!