Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Káosz és gyalázat a nevünkben, szégyenérzet a lelkünkben

Ez a cikk több mint 8 éves.

Magyar vagyok, ezzel nem tudok mit kezdeni, ez adottság, azonban amit a kormány csinál, az nem adottság, az döntések sorozata. Amit a kormány jelenleg csinál, az pedig a féregség csimborasszója. Nem tudok mit kezdeni vele, csak fortyog bennem a düh és a szégyenérzet. Külföldön élő barátaim napok óta mesélik, hogy mindenki azt kérdezi tőlük: „megőrültetek ti ott Magyarországon?”

gyesev.jpg

Kép: Index.hu

A Kettős Mérce egyik tudósítója napokkal ezelőtt került kapcsolatba és beszél azóta szírekkel, akik most azt mondják, még a polgárháborúban is jobb, mint a budapesti éhezés, bizonytalanság és kilátástalanság. A BBC riportja szerint a Keletinél egy férfi kétségbeesésében azt mondta, inkább meggyilkolja magát és szeretteit, de ezt a helyzetet nem tudja elviselni. Ezt csináltuk mi, ez ma Magyarország.

Hétfőn megnyitottuk a határokat, hogy keddre lezárjuk. Azután ma reggel újra megnyílt a Keleti, a magyar rendőrség pedig felengedte a Sopronba tartó vonatra a menekülteket. A vonat menetrenden kívül hirtelen minden bejelentés nélkül megállt Bicskén, a menekülteket leszedik és táborba akarják vinni őket. A legutóbbi híradások szerint a hangulat feszült, a menekültek skandálnak, a rendőrsorfallal szemben állva kiáltják: „no camp”, nem megyünk táborba.

A magyar állam semmilyen segítséget és tájékoztatást nem ad a menekülteknek, ellenben átveri őket. Csőbe húzza, undorító módon jár el ezekkel a sokat szenvedett emberekkel szemben, és nem csak a szenvedésük nem hatja meg, de azt is teljesen elfelejti, hogy emberek.

Ilyen huzavonát, meghurcolást, átveréseket egyszerűen nem lehet senkivel megcsinálni. És az a kormány, amely képes ezt a menekültekkel szemben levezényelni, az képes a magyar állampolgárokkal szemben is.

Azt pedig nem tudjuk, hogy reagálnak egy ilyen mértékű geciségre a menekültek, de ha esetleg nem lesz kedvük egy ilyen átverés után önként és békében bevonulni a bicskei menekülttáborba, nem fogunk meglepődni. Csak remélni tudjuk, hogy a jogos ellenállásuk nem alakul át erőszakba, és nem esik baja senkinek.

Mindeközben Lázár János azzal takarózik, hogy a németek kérték, 300 menekültet engedjenek át a magyarok. Csakhogy ebből kiderül az is, hogy a németek és az osztrákok nem kérték a hétfői határnyitást, ez, majd utána a lezárás a magyar kormány érthetetlen és végül embertelen döntése volt.

Orbán Viktor pedig már azt mondja, amit láncos publicistái mindeddig tagadtak, ez nem a mi dolgunk, hiszen ezek a menekültek nem Magyarországra jönnek. Akkor miről beszéltünk eddig, miről szólt a kormányzati gyűlöletkampány?

Ma Magyarországon nincs kormányzás, csak napi kommunikáció, napi érdek, megúszás, és ebből következőleg kapkodás, és szégyenteljes intézkedések sora. Én nem tudom megtagadni az államom, csak dühöngeni, sírni és tüntetni tudok. Ezt teszem ma este is a Nyugatinál, mert más lehetőségem most nincs. De a szégyenérzetem ettől nem fog elmúlni, és akik most nem érzik, miért kellene szégyenkezniük, azok is rá fognak majd jönni, hogy nem idegen hatalmak, hanem saját magunk kúrjuk el az életünket. A felelősség a miénk, és pont ezért van szégyenérzetünk.

 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.