Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Skócia első minisztere bejelentette az újabb függetlenségi népszavazást

Ez a cikk több mint 5 éves.

Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere bejelentette, amennyiben a brexit valóban megtörténik, a skótoknak joguk van ismét dönteni országuk függetlenségéről, emiatt 2021 májusa előtt ki kell írni az új függetlenségi népszavazást – számolt be róla a Guardian.

Az első miniszter – aki technikailag nagyjából a miniszterelnök szerepét tölti be – azzal indokolta a lépést, hogy a brexitnek várhatóan olyan katasztrofális gazdasági hatásai lesznek Skóciára, és a brit kormány hozzáállása a kérdéshez oly kaotikus, hogy a skótoknak újra meg kell adni a lehetőséget hogy döntsenek az elszakadásról.

Sturgeon már 2016-ban, a brexit-referendum után új szavazást írt volna ki, azonban azt sem akkor, sem később, 2017-ben nem támogatta a brit kormány.

Sturgeon a skót parlamentben úgy nyilatkozott,

„a brexit mély demokratikus deficitre világít rá a tekintetben, ahogy Skóciát kormányozzák. És attól függetlenül, hogyan tekintünk a függetlenségre, ennek mindannyiunkat meg kell győznie arról, hogy szilárdabb alapokra van szükségünk melyre országként a jövőnket építhetjük”.

Hozzátette,

„javainkkal és tehetségünkkel, Skóciának egy virágzó és vezető erőnek kellene lennie Európávan. Ehhez képest a perifériára szorítva találjuk magunkat – a szélre szorulva egy olyan Egyesült Királyságban, mely egyre inkább a közösség szélére szorítja önmagát. A függetlenség ezzel szemben lehetővé tenné, hogy megvédjük helyünket Európában.”

Egyébként a jelenlegi felmérések szerint a skótok szűk többsége nem támogatná az új referendum kiírását az elkövetkezendő két évben, azonban az elkövetkezendő tízben szintén szűken, de támogatnák.

Sturgeon elismerte hogy jelenleg csupán a skótok kisebbsége támogatná az Egyesült Királyság elhagyását, ugyanakkor kijelentette, konszenzusra szeretne jutni az ellenzékkel Skócia alkotmányos és politikai jövőjét illetően, szemben Theresa May brit miniszterelnök brexit kapcsán mutatott elzárkózásával és alkuképtelenségével.

Ennek kapcsán felszólította az ellenzéki pártokat hogy tárgyaljanak Mike Russel skót brexit-ügyi államtitkárral annak lehetőségéről, hogyan erősítsék Skócia pozícióit az Egyesült Királyságban – ezzel párhuzamosan a kormány felállítja az állampolgárok gyűlését, melyben különböző területi és politikai hovatartozású, független módon kiválasztott állampolgárok fognak vitázni az ország alkotmányos jövőjéről.

Sturgeon kifejtette, a brit parlamenttel ellentétben nem szeretne alkuképtelenséget az országgyűlésben, hisz véleménye szerint a skót országgyűlést más szellemben hozták létre – mely az emberek érdekét helyezi az előtérbe a pártpolitikai csatározások helyett, és amennyiben az országgyűlésben vannak mások is akik így gondolkodnak, partnerre lelhetnek benne.

Jackson Carlaw skót konzervatív képviselő ugyanakkor erős kritikát fogalmazott meg Sturgeonnal szemben. Mint mondta,

„megdöbbentő, hogy Nicola Sturgeon azt hiszi, azzal tud minket [skótokat] egyesíteni, hogy újabb megosztó referendumba rángatja Skóciát az elkövetkezendő 18 hónapban”.

Hozzátette,

„ez teljes mértékben abszurd. A Skót Nemzeti Párt [Sturgeon pártja] egyértelműen a családok, munkahelyek, közösségek ismételt megosztására készül a közeljövőre nézvést. A skótok többsége nem ezt akarja. Az embereknek elegük van az alkotmányjogi vitákból és megosztottságból”.

Richard Leonard, skót munkáspárti képviselő szerint az első miniszter eleve pártja támogatóinak szánta beszédét, hogy felkészítse őket vasárnap tartott tavaszi nagygyűlésükre. Kifejtette,

„Nicola Sturgeon arra használja hatalmát első miniszterként, hogy az SNP érdekeit az ország érdekei elé helyezze (…) mai nyilatkozata nem a brexitről szólt, ez Nicola Sturgeonról szólt, ahogy próbálja megbékíteni pártja tagjait, valamint frakciója tisztséget nem viselő tagjait a párt nagygyűlése előtt.”

via Guardian