Török fasiszták támadtak meg kurdokat és baloldali aktivistákat Bécsben
Szerda és csütörtök este is erőszakos összecsapásokba torkollott a konfliktus.
Szerda és csütörtök este is erőszakos összecsapásokba torkollott a konfliktus.
Kutakat fúrnának, javítanák a sótalanítást, több százezer ember jutna újból vízhez – a projekt megvalósulásához már csak húszezer font hiányzik.
Közel négy hónapja kezdte meg Törökország Rojava elleni offenzíváját, a Béke Forrása hadműveletet. A törökök és törökökhöz köthető egységek a „biztonságos zóna” megteremtésének jelszava alatt fosztogatásokba és etnikai tisztogatásokba kezdtek.
Az év második felének tüntetési hullámai arra utalnak, hogy a kapitalizmus után végre az antikapitalizmus is globalizálódik.
Antonio Guterres főtitkár és menekültekkel foglalkozó szervezetek sem látják rózsásnak a helyzetet.
Akkor 124.000 ember érkezett hozzájuk, jövőre százezret várnak.
Koporsóval vonultak az Oktogonról a török nagykövetség elé a tüntetők a több mint két hónapja folyó Észak-Szíriai harcok áldozataira emlékezve.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.
Nyolc hete jelentette be az amerikai csapatok kivonását Észak-Szíriából Donald Trump. A finoman szólva is megkérdőjelezhető döntés már most jól láthatóan szörnyű következményekkel járt.
Ezekre az eseményekre igenis úgy kell tekintenünk, mint a saját ügyünkre, saját történelmünk egy fejezetére.