„Magyarországon ez a gyakorlat: az utolsó fillért elveszik a szegényektől, s odaadják az egy osztállyal feljebb lévő társadalmi rétegnek vagy a csúcson lévő rétegnek. A cigányok elé azt a feladatot tűzi az állam, hogy vagy belepusztul ebbe, vagy számolni kell azzal, hogy 5 generáción keresztül még az utódaik is ebben a fizikai és pszichés nyomorban fognak létezni”.
Gondolatok Antal Attila Chicago a Dimitrov téren: Neoliberalizmus és Kádár rendszer című könyvéhez
A Márki-Zay-jelenség nem más, mint igénybejelentés az Orbán-rendszer folytatására, mérsékelt(ebb) neokonzervatív eszközökkel és Orbán nélkül.
A beszédekből nem maradhatott ki az előválasztáson és a választáson való részvételre való buzdítás sem.
Az államszocializmust nem értjük, pedig értékes tapasztalatokat hordoz.
Amit elmondandó vagyok, nem „igazabb” vagy „hitelesebb” annál, ahogyan Ferge Zsuzsa visszaidézi a 80-as évtizedet. Legfeljebb bizonyos részletekre másképp emlékszem.
30 évvel ezelőtt példátlan halálozási válság sújtotta Kelet-Európát, amikor a volt szocialista országok áttértek a kapitalizmusra, előrevetítve a mai amerikai munkásosztályt tizedelő reménytelenség okozta halálozási járványt.
Mi nem volt ez a rendszer, és mi volt? A bal- és jobboldali megközelítések mellett sorra vesszük történelmi örökségét, valamint azt is körbejárjuk, hogyan gondolható tovább és hogy mi is az az újszocializmus.
A rendszerváltás mára elfeledett antikapitalista mozgalmának tagja, a rendszerkritikus Eszmélet főszerkesztője, majd három miniszterelnök gazdasági tanácsadója, 2010-től válságkezelő munkaügyi és szociálpolitikai uniós biztos. Életútinterjú.
Ha a későn születettek nemzedékei a gyilkos vakhitekhez és gyanúperekhez, bűnökhöz és bűnhődésekhez, árulásokhoz és bukásokhoz akár leegyszerűsítő megvetéssel, akár ügyetlen tapintattal közelítenek, akkor mire juthatnak e történeteknek a megértésében?
