A gyermekprostitúció semmilyen körülmények között nem tekinthető önkéntes tevékenységnek, így büntetni sem lehet az áldozatait.
Hiába legalizálják a prostitúciót egyre több országban, a szexért fizetők továbbra is embertelenül bánnak a nőkkel, a legtöbb prostituált még így is kényszerből keresi így a megélhetést, és az állam sem segít azokon, akik kitörnének belőle.
Caracalban gazdag nyugatiakat és NATO-katonákat kiszolgáló pedofil bűnszervezet működhetett, volt nyomozás, de szinte senkit nem ítéltek el.
A francia gyarmatosítók azt gondolták, „szexuális jogokkal” is rendelkeznek a gyarmatosítottak felett. De azt is tudták, hogy nem férhetnek hozzá minden nőhöz, hiszen az felrobbantaná a társadalmat.
Ha egy ipar nem működhet anélkül, hogy a benne lévő nők egy bizonyos százaléka tetemes érzelmi abúzusnak, testi sérülésnek és szexuális erőszaknak nézzen elébe: mennyire kell becsülnöd a gecidet ahhoz, hogy igazold magadnak a pornóipar létezését és fennmaradását?
Örülhetünk-e neki, hogy Izrael is a svéd modellt választja?
A Kneszet egyöntetű támogatása mellett fogadták el a „svéd modell”-t követő törvényt.
Nancy Whittier amerikai társadalmi mozgalmakat kutat, és idén megjelent könyvében három esettanulmányban annak a jelenségnek jár utána, amikor társadalmi víziójukban gyökeresen eltérő politikai ellenfelek dolgoznak ugyanazon vagy hasonló célokért.
Az egyik legalapvetőbb egyenlőtlenség, amire a prostitúció épül, az, hogy a prostituált nem szexelni akar, hanem arra a pénzre van szüksége, amit a használó szexért fizet neki.
A borsodihir.hu számolt be egy felháborító esetről. Egy utcára került nő költözött be ideiglenesen egy barátjához, aki eladta őt prostituáltnak Németországba. Végül az emberkereskedelemben résztvevőket elítélte a bíróság, de felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, így szabadon távozhattak.
