A Vaskupola világméretű – és az ellenállás is
A „Still We Rise” fesztiválon mondott beszédében Naomi Klein kifejti, hogy a globális politikai osztályok közös szupremacista vízió mögött sorakoznak fel, amikor Izrael bűntetteit védik.
A „Still We Rise” fesztiválon mondott beszédében Naomi Klein kifejti, hogy a globális politikai osztályok közös szupremacista vízió mögött sorakoznak fel, amikor Izrael bűntetteit védik.
A magyar sajtóban nem szokatlanok az apró hibák, helytelen fordítások, egyértelmű helyzetek félreértelmezése.
Lassan két hónapja hiába várjuk a bizonyítékot az ENSZ gázaiakat segítő szervezetét ért vádakra.
Egyre több demokrata szavazónak van elege a Demokrata Párt izraeli politikájából.
A nyugati hegemónia ellen fellépő afrikai, ázsiai avagy dél-amerikai országok a nyugati eredetű nemzetközi jogot használhatják érdekeik érvényesítésére.
A közel-keleti állam egész pályás letámadással igyekszik megakadályozni, hogy a Nemzetközi Bíróság kimondja: népirtást követ el Gázában.
Az ügyet támogató országok szerint Izrael népirtást követ el Gázában. A bíróság most ideiglenes intézkedésként felszólíthatja Izraelt a harci cselekmények azonnali beszüntetésére.
A tiltó határozatban a bejelentő vallása is szempont volt, amivel a jogi szakértő szerint a hatóság túlterjeszkedett a kompetenciáján.
Hogyan viszonyul az izraeli baloldal az október 7-i eseményekhez, az arra adott izraeli válaszcsapáshoz, milyen álláspontot képvisel és ezért milyen retorziókkal kell szembenéznie? Matan Kamerrel még az ideiglenes tűzszünet idején készült interjú.
Megkerestük a nagyobb hazai liberális és baloldali pártokat, hogy részletesebben is kifejthessék véleményüket a gázai helyzet kapcsán.