A munkásosztály jobbra tolódásáról
’68 után a munkásosztály és a baloldal útjai kettéváltak. De nincs baloldali jövő munkásosztály nélkül, és nincs munkás jövő baloldal nélkül.
’68 után a munkásosztály és a baloldal útjai kettéváltak. De nincs baloldali jövő munkásosztály nélkül, és nincs munkás jövő baloldal nélkül.
’56 igazi üzenete, hogy az a bizonyos másik világ lehetséges.
Az amerikai autógyártás egykori fellegvárában régóta fenyegetik azzal a dolgozókat, hogy ha jobb munkafeltételeket követelnek, a cég inkább áthelyezi a termelést az olcsóbb munkaerőt biztosító országokba. A virginiai Volvo-munkások most mégis sztrájkba kezdtek.
Kik laknak benne? Minek költöztek oda? S mit tesz vele a fasizmus? Minderre választ ad hírneves szerzőnk, Lukács György.
30 évvel ezelőtt példátlan halálozási válság sújtotta Kelet-Európát, amikor a volt szocialista országok áttértek a kapitalizmusra, előrevetítve a mai amerikai munkásosztályt tizedelő reménytelenség okozta halálozási járványt.
A politikai diskurzusokban, az állami és a munkahelyi kontrollon át a média szerepéig megfigyelhetjük a tőke hatalmának terjedését, és annak káros hatásait. Az egyenlőtlenségek és a kizsákmányolás jelenkori formáinak megértéséhez segít hozzá Marx osztályfogalma.
A demokrácia több, mint absztrakt elvek intézményesülése: a létező demokráciák egy osztálykompromisszum termékei. Ha a társadalmi konfliktusokat a demokrácia nem kezeli, akkor felborul az osztálykompromisszum, a demokrácia legitimációja meginog.
Kshama Sawant baloldali képviselő megadóztatná az óriáscéget, hogy a befolyt összegből szociális lakásokat építtessen.
Az előrelépések ellenére az ellenzék továbbra is távol van az országos többségtől. A felszabadult és örömteli hangulat indokolt, tizenhárom éve nem ért el jelentősebb sikert a baloldal, ám hiba lenne azt gondolni, hogy készen van az országosan versenyképes alternatíva.
„A jelen – nem is annyira eltúlzott – rémálma ez a film? Ez biztos. A kiszolgáltatottság és perverz asszimiláció egy szintje után már csak egy dolog van hátra. Jön az erőszak.”