Legyen tánc, de hol legyen tánc?
Van az a ritka pillanat, amikor egy nő táncolni kezd az utcán, egy parkban vagy a vízparton. És ha ez megtörténik, szinte látni a levegőben megfeszülő figyelmet: nem kéne. Nem illik. Nem biztonságos.
Van az a ritka pillanat, amikor egy nő táncolni kezd az utcán, egy parkban vagy a vízparton. És ha ez megtörténik, szinte látni a levegőben megfeszülő figyelmet: nem kéne. Nem illik. Nem biztonságos.
Üres történelmi emlékművek és zsánerszobrok fogságában élünk.
Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, azt a radikális elképzelései különböztetnék meg Tarlós Istvántól, és nem a Fidesz iránti ellenszenv, ezzel potenciálisan átrajzolva a politikai térképet, megkérdőjelezve a politikai berögződéseket.
A magyar társadalomnak nem ügye, hogy mi folyik jelenleg a köztéren, az értelmiség felhördüléseit nagyjából valamiféle elitista dolognak tartja, amiben az értelmiségnek is nagy felelőssége van.
A lakókat zavarták a miskolci Szent Anna téren élő hajléktalan emberek, megtalálták a „tökéletes” megoldást: elviszik a térről a padokat.
Az országban, de főként Budapesten megfigyelhető, hogy a közterületek átalakítása a társadalompolitika változásaival párhuzamos jelenséggé vált: a kormány a „nemkívánatos csoportokkal” szemben használhatatlan közterekkel száll harcba.
A Kossuth tér régi Kossuth-emlékművének áthelyezése után ma a magyar állam egy olyan kampuszon képzi a honvédjeit, aminek a kertjében a nép szétszalad a szabadságharc kormányzójától.