Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rothadó galambtetemmel szembesítette a valóság Kocsis Mátét

Ez a cikk több mint 8 éves.

A VIII. kerület polgármestere Szegeden, a kormány házi civil szervezetének, az Alapjogok Központjának a konferenciáján mesélt arról, hogyan küzdött meg a menekültválsággal. Kocsis Máté elmondta, hogy nem attól mentek el a menekültek a Köztársaság térről és állt helyre a „rend”, hogy vonatra ültek és elmentek a menekültek, hanem minden neki köszönhető. De megtudtuk azt is, ha az elmúlt négy hónapban bárki menekültgyereket látott, az bizony hallucinált, mert az nem a valóság.

Egy polgármesternek el kell döntenie, hogy mikor kell beszélnie a valóságról, majd mikor cselekednie. Végül plusz takarítással, rendészeti erőkkel és szociális feladatok ellátásával (például: mobilvécék telepítése) sikerült megoldani a problémát, a tér mostanra ugyanolyan szép, mint korábban. A helyi lakosok örültek, hogy történt valami, míg egyes újságírók szerint a probléma nem is létezett. Ez utóbbira azt válaszolom: lehet aranyos ötéves kislányokról képeket készíteni, de ez nem a valóság.

A hős Kocsis Máté ugye a vakációja távolságából, júniusban küzdött meg a menekültekkel, amikor is egy Facebook-posztban tudatta, a menekültek késelnek, tüzet gyújtanak és összeszemetelik II. János Pál pápa (azaz a Köztársaság) teret.

Már akkor is sok helyi lakos elmondta, hogy nem kellenek a koszhoz a menekültek a Pápa téren, mert azt bizony nem takarítják rendesen. Sőt a „szemétcsatában” előkerült az az érv is, hogy speciel a menekültek és a civil önkéntesek összeszedik a szemetet, csak nincs elég szemetes a téren, ahová mindezt rakhatnák. Szerencsére a verbális agresszió olimpiai aranyérmes polgármestere helyett a budapesti közterület-felügyelet kihelyezett konténereket, és Toi-Toi WC-ket is, így aki a későbbi hetekben arra járt, az önkénteseknek és a menekülteknek köszönhetően, na meg a kivezényelt közmunkásoknak hála, kevesebb szemetet láthatott.

Csak sajnos Kocsis Máté tisztasági mániája, úgy tűnik, alábbhagyott. A 8ker blog egyik olvasója fotózta az alábbi két képet a Köztársaság téren szombaton:

12031457_948909788488226_6279097837242949503_o.jpg12034278_948909781821560_3942073594540842005_o.jpg

Én magam is gyakran megyek át a Köztársaság téren, és bizony folyton van szemét, hetekkel azután is, hogy menekült már egy darab sincs a téren. Mi történhetett?

Vajon minden este menekültek egy csoportja visszautazik Németországból, és döglött galambokat rejt el a téren, amit a köztisztaságiak alig bírnak eltüntetni? Vagy valójában Kocsis Máté leszarja azt, hogy szemétben kell az állampolgároknak járniuk a Köztársaság téren, kivéve akkor, ha politikai érdeke a szemét eltávolítása, azaz ha lehet egyet vele menekültezni?

A helyzet az, hogy szemétfronton sokkal kényelmesebb a menekültekre mutogatni, mint tényleg tenni valamit a köztisztaságért, és úgy tűnik, Kocsis Máté is kényelmes ember.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több leleplezést szeretnél olvasni a fideszes hazugságokról, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.