A kurd baloldal már az ellenállást szervezi a brutális iráni represszióra válaszul
A iráni kurd politikai pártok és egységek mindenkit a represszív iráni rezsim elleni tüntetések és ellenállás támogatására hívtak fel.
A iráni kurd politikai pártok és egységek mindenkit a represszív iráni rezsim elleni tüntetések és ellenállás támogatására hívtak fel.
Netanjahu Irán elleni, Nyugat által támogatott katonai csapásai ellentétesek a nemzetközi joggal. Egy szuverén ország bombázása még csak a háborús céljait sem tudja elérni, bármennyire is megveti az iráni nép a rajta uralkodó rezsimet.
Miért kell Irak után 22 évvel ismét bedőlnünk a trükköknek? Miért várja bárki, hogy egy szélesebb háború megoldja Izrael és Irán politikai problémáit?
Teherán és Moszkva is vakarózhat, de ezzel sajnos még önmagában nem szűnik meg az imperializmus a térségben.
Négy év után újra éles harcok folynak Észak-Szíriában. Oroszország, Irán, Törökország és az USA is érintett a 13 éve tartó küzdelemben.
12 hónapja lényegében egy lépést sem sikerült a fegyverszünet, pláne a béke irányába tenni.
A közel-keleti háború lépésről lépésre regionálissá válik. Mit jelent az eszkaláció újabb fejezete?
Irán és a libanoni Hezbollah az elmúlt hetekben egyik megaláztatást szenvedi el a másik után Izraeltől. Az iráni elnök nem akar háborút, de a Hezbollah vezérének halála után nem tudni, meddig tartható még az álláspontja.
Iránban érdemes kritikával fogadni a „reformista elnök” kifejezést.
Egyelőre minden jel arra mutat, hogy az azeri elnökkel való találkozó után Ebrahim Raíszi iráni elnök, és Hosszein Amir-Abdollahian külügyminiszter is helikopter-baleset áldozata lett. Mit jelent mindez Iránnak, a Közel-Keletnek és a világnak?