A transzgresszió kiúttalanságán túl: Pier Paolo Pasolini Salója mint „megemészthetetlen” szöveg
A száz éve született Pier Paolo Pasolini „Salo avagy Sodoma százhúsz napja” (1975) című művének kizökkentő ereje évtizedek alatt sem kopott meg.
A száz éve született Pier Paolo Pasolini „Salo avagy Sodoma százhúsz napja” (1975) című művének kizökkentő ereje évtizedek alatt sem kopott meg.
Honnan és miért ez a mély vonzódás a korszellemben az összeesküvés-elméletek iránt, és mit árul el mindez a számunkra a társadalmi és politikai valóságról?
Mindenféle diszkriminációt fasizmusnak hívni fals, mert az mint analitikus kategória kiüresedik, miközben azt a látszatot kelti, mintha a nem-fasiszta normalitás valóban normalitás volna.
Amikor népirtásra gondolunk, természetes, hogy gyászoljuk az áldozatokat. (…) Ám a jelenséget csak úgy lehet teljességében megérteni, ha azt az elkövetők nézőpontjából is vizsgáljuk.
Ironikus, hogy Ungváry Krisztián gyakorlatilag elfogadja a putyini propagandát, ami a mostani háborút a Nagy Honvédő háborúhoz hasonlítja.
Hogyan nevezhetnénk azt, amivé változott a liberalizmus?
Mit nevezünk, TGM alapján, posztfasizmusnak?
Egyetlen, talán nem jelentéktelen jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Pár hét alatt 3 lezárásellenes és fasiszta csoport aggasztó szerveződésére derült fény Németországban.
A tény, hogy az orbáni politikai képzelet túlmegy az államhatárokon, hogy van valamifajta imperialista képzelőereje, azért elgondolkodtató.