„A meghatottság sokkal erősebb, mint a fáradtságom” – újvidéki hallgatók álltak meg Budapesten demonstratív bringázásuk közben
Strasbourgig tekernek szerbiai egyetemfoglalók a követeléseikkel.
Strasbourgig tekernek szerbiai egyetemfoglalók a követeléseikkel.
Nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor tud-e holnap „interjút” adni a Kossuth Rádiónak, hanem az, hogy tudják-e hús-vér tüntetők személyesen szembesíteni a legaktuálisabb határátlépéseivel.
„Addig itt nem lesz béke, amíg a kuratórium kézi vezérléssel irányítja az egyetemet.”
Több százan vettek részt azon a demonstrációval egybekötött megemlékezésen, amelyet nőjogi szervezetek szervezésében a nemrég Budapesten meggyilkolt japán édesanyára emlékezve tartottak. Képriportunk.
A hallgatók követeléseket fogalmaztak meg, és ultimátumot küldtek az egyetemi vezetésnek.
Időközben látványos figyelemfelhívó akciót hajtott végre az SOS Gyermekfalvak Alapítvány
Így nézett ki az április 6-i demonstráció.
Anyák napjára újabb tüntetést jelentett be a politikus, aki arra kérte az óriási létszámban megjelent tüntetőket, ne csak tőle várják a megoldást.
A felháborodás és a tüntetők lelkesedése pont úgy illant el, mint a palackból kifújt könnygáz, de a diákok tettei nem voltak hiábavalóak.
A TASZ szakértője szerint példátlan eszközöket alkalmaz a rendőrség, hogy megakadályozza a gázai konfliktussal kapcsolatos, mégoly békés demonstrációkat is.