Több százan tüntettek az inflációnál is jobban növekvő lakbérek miatt Londonban
A brit fővárosban a minimálbér mértékét is jóval meghaladja az átlagos bérleti díj, miközben több ezer gyermek tölti az utcán az éjszakát.
A brit fővárosban a minimálbér mértékét is jóval meghaladja az átlagos bérleti díj, miközben több ezer gyermek tölti az utcán az éjszakát.
Magyarországra menekülésük óta minden eddiginél bizonytalanabb, embertelenebb helyzetbe kerültek a most nemkívánatosnak minősített ukrajnai nők és gyerekek.
Sürgős intézkedésekre lenne szükség, hogy sok honfitársunknak ne kelljen választani, hogy élelmiszert, rezsit vagy netán lakbért fizetnek.
A kormány a középosztálybeliek lakhatási problémáinak súlyosbodását kívánja meg elkerülni és a számukra elérhető támogatásokat fenntartani. A leginkább rászorulókra célzott eszközök továbbra is hiányoznak.
Az albérletben élőknek a magas bérleti díjak és a feketén, sokszor szerződés nélkül kiadott lakások miatt nem megfizethető és biztos a lakhatása hosszabb távon – ebben a helyzetben pedig már-már luxusnak tűnik lakásbérleti szerződéssel rendelkezni.
Eltörölték az a rendelkezést, amely alapján „nem szabályos” lakásban is lehetett hivatalosan lakni.
A Nemzeti Bank fenntarthatósági jelentése szerint amíg a környezeti szempontokban átlag körül teljesítettünk, addig a társadalmiakban jócskán elmaradtunk.
A Vrijcoop-modell szerinti szolidáris lakhatás azt jelenti, hogy a bérlakáshálózathoz csatlakozott bérház-projekteknek jogukban és módjukban áll saját bérházzal rendelkezni és úgy menedzselni azt, ahogy az a lakásprojektek lakóinak leginkább megfelel. Interjút készítettünk a hollandiai bérlakáshálózat egyik oszlopos tagjával.
Milyen eszközeink vannak szembeszállni a nagyvárosok irracionálisan magas albérlet-áraival?
Megjelent a Habitat for Humanity Feketalakás 3.0 nevű kiadványa, ami arra tesz javaslatokat, hogyan lehetne megfizethetőbb és átláthatóbb a magyar lakásbérleti rendszer.