Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szűcs Tamásnak elege lett, 31 év után távozik a tanári pályáról

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviseletében Nagy Erzsébet és Szűcs Tamás választmányi tagok léptek a színpadra.

Nagy elmondta, az Országgyűlésben folyamatosan hazudnak a kormánypárti képviselők, miszerint egyeztettek – miközben szerinte álegyeztetések voltak, vita nélkül.

Az ún. egyeztetések után pedig egészen más törvénnyel szembesültek, mint amit korábban bemutattak nekik.

De ezután pedig már az egyeztetésekből is ki kívánják zárni a szakszervezeteket, hogy le se kelljen ülni velük.

Nagy Erzsébet és Szűcs Tamás beszédet mond a státusztörvény elleni pedagógustüntetésen
Fotó: Alföldi Dániel István

Elmondta, hogy még a gyakornokok illetménye is kikerült a törvényből – holott az fogja meghatározni a dolgozók pótlékait. Mint mondta, életpályát nyomokban sem tartalmaz a törvény, ellenben rengeteg szankciót sorol fel. Véleménye szerint az állami intézmények dolgozóinak szankcionálására és büntetésére épül az új rendszer.

„Egy őrült gondolat van csak (…) és az a lényege, hogy ha támadják a kisvasutat, akkor meghosszabbítjuk Bicskéig.”

A szakszervezeti vezető jelezte, hogy a Ne dolgozz ingyen oldalukon ismertetik a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan kerülhetik el a pedagógusok hogy kiszúrjon velük a státusztörvény.

Szűcs Tamás pedig a bizalmatlanságról beszélt.

Ennek jegyében elmondta, hogy a mai napon beadta a rendkívüli lemondását.

31 év tanítás után döntött úgy, hogy elege van. Úgy látja, hogy amit most a pedagógus-szakmával csinálnak, azzal átlépte a kormány a Rubicont.

Holnap, holnapután ki fog tanítani, és mi lesz ezzel az országgal?

Mint mondta, neki már eljátszották a bizalmát. Az ő generációja játszotta el a bizalmat a rendszerváltástól kezdve számos téren, és most a státusztörvénnyel. Emiatt nincs bizalma most már szemernyire sem az Országgyűlésben ülőkkel.

Jogi értelemben a munkáltatója 3-4 éve tudja, hogy ki kellene fizetnie egy túlmunkát. Másfél éve erről bírósági döntés is született, illetve egy éve egy másodfokú ítélet is született, majd mikor a bérét követelte, egy elfogadhatatlan levelet kapott.

Idézte a lemondásából a vonatkozó részt, miszerint a munkáltató,az igazgató folytatólagos jogszabályellenes gyakorlata megalapozza a bizalomvesztését, az igazgató nem tekinti partnernek a közalkalmazotti jogviszonyában. Döntését nem indokolja jogilag, ezért lemond a közalkalmazotti jogviszonyáról.

Címlapkép: Nagy Erzsébet és Szűcs Tamás beszédet mond a státusztörvény elleni pedagógustüntetésen Fotó: Alföldi Dániel István