Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Saját szavaival szembesítette Orbánt egy diákmozgalmár

„Soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat akik nem értenek egyet velünk”

-idézte egy diákokativista Orbán Viktor korábbi kijelentését.

Ehhez képest elhallgattatták a tanárokat, és most a benti vita idejére még az Országházat is lezárták – bár a hangjuk, mint állította így is bejut az épületbe.

Véleménye szerint hamarosan a magánéletbe is bemászik a kormány azzal, hogy  a pedagógusoktól elveszik a szólásszabadságukat a státusztörvénnyel.

Úgy látja, kizsigereli, megalázza és elhallgattatja a pedagógusokat a kormány. Pedig nekik mint mondta, a diákok, és általában az egész ország is rengeteget köszönhet – majd hétköznapi hősöknek nevezte őket.

Ezzel szemben hasukat és zsebüket tömő önző senkiknek minősítette a státusztörvényt támogató politikusokat, akik zsarnokok és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt.

Viszont mint elmondta, nem fogják tudni elhallgattatni a tiltakozókat, mert kitartanak és maradnak. Ehhez együtt kell maradniuk, erősnek és bizakodónak, feladatuk pedig hogy megállítsák a kormányt – ha pedig ez nem megy, akkor meg kell buktatniuk.

Címlapkép: Diákaktivista szólal fel a státusztörvény elleni tüntetésen Fotó: Nun Barbara / Mérce