Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gelencsér heveny kommunistázásban tört ki a Parlamentben

Ez a cikk több mint 1 éves.

Gelencsér Ferenc a Momentum képviseletében a szokásokhoz híven enigmatikus „Kérem, válaszoljon, Miniszterelnök Úr!” címmel feltett kérdésével fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A politikus felemlegette, hogy véleménye szerint 35 éves politikai karrierje során Orbán a politikai spektrum minden árnyalatát kipróbálta.

Ezután kommunistázott, Kádározott, majd megkérdezte, hogyan lehetséges hogy az ötödik Orbán-kormányban volt MSZMP-tagok ülnek.

Orbán válaszában elmondta, szerinte nincs politikai karrierje, mert ő szolgálja a hazát. Mint említette, mindig is szabadságharcos volt, így most is az. Majd külső erők, érdekek képviselőjének minősítette a Momentumot.

Gelencsér szerint a miniszterelnök hárított, majd közölte hogy azért fogtak össze az ellenzék többi részével, mert a Fidesz erre kényszerítette őket, odaszúrva Gyurcsánynak is, mert KISZ-titkár volt.

Gelencsér ezután a kormányban és az államigazgatásban fontos pozíciókat betöltő, volt MSZMP-tagok névsorát olvasta fel heveny kommunistázás közepette.

Orbán felszólította Gelencsért hogy tisztelje a kormány tagjait, mert

„sokkal többet tettek a hazáért, mint amit ön egész életében tenni fog”,

bár nem túl magas a léc. Végezetül emlékeztette a momentumos politikust, hogy nem különösebben elegáns a saját politikai szövetségeseit sértegetni.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán