Az Egységes Diákfront (EDF) képviselői léptek színpadra.
A diákok rámutattak: mióta ők élnek, a tanárokkal senki nem foglalkozott. Szerintük sokakban tehetetlenség, reménytelenség van. De ez se ’48 se ’56 hőseit nem állította meg, a felszólalók arra mutattak rá: hozzájuk hasonlóan kell küzdeni.
„Nem hagyjuk, Nem hagyjuk!” – skandálta a közönség.
Egy másik diákfelszólaló átvéve a szót elmesélte: iskolájának teteje beázik, és remény sincs a helyreállításra. Napelem ugyan van rajta , de az nem működik. A cég, amely telepítette, megszűnt. A tornaórákra a felszerelést a tesitanár vette, a krétáról, WC-papírról nem is beszélve.
„A tanároknak kell eltartania az intézményeket?” – kérdezett rá.
„Elegünk van” – kiabálták válaszul a jelenlévők.
Az EDF harmadik felszólalója rámutatott: a diákok azért álltak össze, hogy végre változás legyen az oktatásban. Hogy legyőzzék a cinikus kormánytagokat, a hazug politikusokat.
„Elegünk van” – kiabálták továbbra is a tüntetők.
„Elegünk van abból, hogy kiszorítanak minket a nemzetből. Kik vagytok ti, hogy megmondjátok, ki magyar és ki nem, kinek hol a helye?” – kérdezett rá a felszólaló, majd a központosított oktatást, a nemzeti kerettantervet kritizálta.
