Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A kormány végighazudta a kampányt”, „elpazarolt 12 évet” – ellenzéki pártok reagálnak a kormányinfóra

Ez a cikk több mint 1 éves.

„A kormány elhibázott 12 éves politikájának következménye, hogy az ország ennyire kitett a fosszilis energiahordozóknak, hogy ennyire súlyosan érint minket az energiaválság, és hogy a vészhelyzetben nem tudnak mást tenni, mint újraindítani a szennyező Mátrai Erőművet és kivágni a fákat”

– közölte az LMP a kormányinfóra küldött reakciójában.

A párt szerint „az elpazarolt 12 évnél is nagyobb bűn” az, hogy a kormány „jövő évi költségvetése egy forinttal sem költ többet energiahatékonyságra vagy megújuló energiára, mint az idei.”

A Momentum nevében reagáló Gelencsér Ferenc pártelnök arról írt Facebook-bejegyzésében, hogy „a magyar családok megélhetése alól az elmúlt három hónapban kirúgta a széket a Fidesz.”, miután a párt „végighazudta a kampányt.”

A párt azt javasolja a jelenlegi helyzetben, hogy „csökkentsék a fuvarozók számára az útdíjhasználati díjat: ezzel mérsékelni lehet az elszabadult inflációt, a cél, hogy a brutális benzináremelés ne járjon az élelmiszerárak brutális emelkedésével.”

Frissítés:

A Demokratikus Koalíció is reagált, ahogy közleményük fogalmaz

„(…)az újabb orbáni megszorítás az üzemanyagokon lévő hatósági ár kivezetésének következő lépése. A Fidesz hétről-hétre egyre több autóstól vonja meg az olcsóbb tankolás lehetőségét, ez pedig így fog folytatódni addig, amíg már annyira kevés autóst fog érinteni a hatósági ár, hogy észrevétlenül meg is lehet szüntetni. Előbb 12 év alatt tönkretették az országot, aztán a választás előtt hazudtak az egész országnak, most a választás után pedig megszorítanak; adót, rezsit és üzemanyagárat emelnek, hogy az emberekkel fizettessék meg a kormányzásuk következményeit.”

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán