Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormány úgy számol, hogy ősszel megkapjuk az EU-s pénzeket, utána lehet tanár- és egészségügyi béremelés

Ez a cikk több mint 1 éves.

Az Európai Bizottsággal készen állnak a megállapodásra, technikai megegyezés ősszel várható, mondta el Gulyás Gergely. Hozzátette, elfogadták a Bizottság javaslatait, „most ott pattog a labda”. A megállapodást szerinte „magyar baloldali képviselők és nyugati társaik akadályozzák” az Európai Parlamentben. Lábbal tiprása az EU-s szerződéseknek, hogy amíg nem fogadják el a globális minimumadót, addig nem kap forrásokat Magyarország Gulyás szerint.

Úgy számolnak, hogy ősszel megkaphatják a forrásokat, és utána véghez vihetik a pedagógus-, és egészségügyi béremeléseket.

Az emelkedő koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az emelkedés olyan minimális, hogy nincs szükség óvintézkedésekre.

A határvadászokról úgy fogalmazott, még jogszabályt kell alkotni a működéséről. Gyorskiképzéssel lehet majd csatlakozni, de a vezetők ma is szolgálatot teljesítő rendőrök lesznek. A bérezésük ügyében még nem született végleges döntés.

Míg a rendőröknél elvárás az érettségi, addig itt nem lesz ilyen elvárás – erre a fizetéseknél tekintettel kell lenni.

Elmondta azt is, hogy a kormány nem tervezi a vízművek támogatását a rezsivédelmi alapból. Ha nem tud működni egy ilyen cég, akkor az állam átveszi.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton