Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem hosszabbítják meg az egészségügyi dolgozók felmondási tilalmát

Az ATV kérdésére Gulyás elmondta, hogy minden árstopról külön hoznak döntést a kormány részéről, július közepéig. Emlékeztetett, hogy az árstopok hozzájárultak az infláció viszonylag alacsonyan tartásához.

Gulyás a DK-s Molnár Csaba rajzára reagálva elmondta, hogy az extra adók nem adnak okot áremelésre, mert véleménye szerint a szokásos, „rendes” haszon fölötti hasznot fizettetik meg. Ha mégis így lenne, akkor a kormány fellép a cégek ellen Gulyás szerint, majd hozzátette hogy úgy tudja, a baloldal áll a bankok és biztosítók oldalán.

Nagy ezután hobbinyelvészeti alapokon magyarázta, hogy miért működnek a különadók.

A KATA adóformával kapcsolatban elmondta, céljuk hogy a kormány eredeti szándéka érvényesüljön. Ezzel például szembemegy, hogy van olyan nagy cég, aminek a vezetője KATÁ-s adózással kapta a fizetése egy részét.

A kisvállalkozóknak ellenben szeretnének többletkedvezményeket biztosítani, miszerint hogy évi 12 helyett 18 millió forintig legyen alkalmazható az adózási forma. Külön említette, hogy az újságírókra is ezek a további kedvezmények vonatkoznának.

Gulyás azt is kifejtette, hogy amennyiben az uniós szankciók nem fognak vonatkozni a vezetékes olajszállításra vagy adott esetben helyettesítésére, akkor tudják támogatni őket.

Gulyás végül azt is elmondta, hogy a kormány nem hosszabbítja meg az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók felmondási tilalmát

– vagyis június elsejétől következhet a felmondási hullám az érintett szakmákban.

Címlapkép: Orbán Viktor Facebook-oldala.