Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gulyás szerint baloldali kampányakció volt a pedagógussztrájk, azt viszont nem árulta el, mikor folytatódhatnak a tárgyalások

Ez a cikk több mint 1 éves.

Nagy Márton a rezsivédelmi és a honvédelmi alappal kapcsolatban pontosított: terveik szerint ezekbe a nagyvállalatok megadóztatása mellett máshonnan is fog befolyni forrás. 100 milliárd forint a jövedéki adó, az ital és a dohányadó, a népegészségügyi adó és a céges autókra vonatkozó adók emeléséből érkezik majd be. Egyelőre két évig tartják fenn a háborús védelmi intézkedéseket, azt pedig, hogy „2023 után után mi lesz, nézzük meg majd 2023-ban”.

Gulyás kifejtette: a Honvédség megerősítése alatt haderőfejlesztést értenek, vagyis a honvédelmi alapba befolyó összegeket nem a Honvédelmi Minisztérium béremeléseire vagy a túlórák kifizetésére fogják költeni.

Azzal kapcsolatban, hogy a pedagógus-szakszervezetek arra kérték a kormányt, jelölje ki a sztrájktárgyalások folytatásához a tárgyalópartnerüket, Gulyás azt mondta:

az országgyűlési  választások előtti szakszervezeti sztrájktárgyalások időzítése egyértelműen pártpolitikai indíttatású volt, de örülnek neki, hogy a baloldali kampányakció után továbbra is tárgyalni akarnak.

A miniszter nem árulta el, hogy ki és mikor ül tárgyalóasztalhoz a béremelésért küzdő pedagógusokkal, csak annyit mondott, hogy a kormány a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni.