Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Marad a gyermekvédelminek nevezett homofób propagandatörvény

Ez a cikk több mint 1 éves.

A „gyermekvédelminek” nevezett népszavazás érvénytelenségét Orbán úgy értékelte, szerinte „nagyszerű eredményt” ért el a kormány, mert soha egyetlen népszavazáson sem szavaztak ennyien egy irányba. Ebből az következik Orbán szerint, hogy „politikai kötelezettség áll fönn”, amit a kormánynak végre kell hajtania. Bár megérti a civilek homofób propagandatörvény eltörlésére irányuló követelését, de a saját álláspontja szerint a törvénynek maradnia kell.

A pedagógusok esetleg bérrendezésére vonatkozóan arról beszélt a miniszterelnök, hogy „elvi alapon nem ért egyet” az olyan közgazdasági megoldásokkal, ahol a minimálbérhez vannak kötve a bérek. Szerinte szükséges elválasztani a minimálbért a bérektől. Szerinte nem attól kell remélni a pedagógusok bérrendezését, hogy az össze van kötve a minimálbérrel, hanem attól, hogy a kormány belátja, hogy alul vannak fizetve a tanárok, és mindent megtesz a fizetésük emeléséért.

Címlapkép: Mérce