Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

95 százalék fölött az egészségügyi dolgozók átoltottsága

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter elmondta, amint lehetséges megkezdik az öt és tizenkét év közöttiek oltását.

A lap emellett a többi kormánypárti médiumhoz hasonlóan a kormány kedvenc kurrens témáiról kérdezte a minisztert, amire a miniszter a szokásos kormányzati válaszokat adta.

A TV2 kérdéseire többek között a rezsicsökkentésről beszélt a miniszter, valamint a Bige László kormányellenes műtrágyagyáros és Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt közötti viszonyról beszélt, finoman megfenyegetve a milliárdost, miszerint az ellenzék támogatása esetén érdemes különös figyelmet fordítania a törvények maradéktalan betartására.

A 24.hu kérdésére a miniszter kifejtette, a szigorítások bevezetéséről hetente értékelik a helyzetet, konzultálnak a szakértőkkel, és legjobb belátásuk szerint döntenek.

A rendelkezésre álló egészségügyi kapacitásokról nyilatkozva elmondta, számba veszik a lélegeztetőgépek és ágyak számát, valamint az egészségügyi személyzet rendelkezésre állását, és ennek megfelelően kommunikálnak. Amennyiben szükség van rá, növelni is tudják a kapacitásokat.

A miniszter közölte, 95 százalék fölött van az egészségügyi dolgozók átoltottsága.

Hozzátette, hogy a harmadik oltás kötelezővé tételéről később születhet döntés. A kórházak napi adatszolgáltatásáról kifejtette, végső soron az operatív törzshöz futnak be az adatok. Ezek között szerepelnek az elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma – közülük a gyerekek számát külön – valamint a kórházban fekvők és az azonosított fertőzések száma. A miniszter kitérő választ adott arra, hogy az oltottak számát közlik-e a kórházak.

A műtétek halasztásával kapcsolatban kifejtette, ha szükséges további forrásokat fordítanak a kórházi várólisták rövidítésére. Mint mondta, amennyiben a járványhelyzet szükségessé teszi, további műtéteket halasztanak el.