Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vadai Ágnes nemzetbiztonsági átvilágításnak vetné alá Orbánt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője afelől érdeklődött Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy „mi jelentett idén valódi veszélyt a nemzeti szuverenitásra”.

A politikus kifejtette, hogy a nemzeti szuverenitás fontos eleme, hogy a kormányok döntéseiket mások iránymutatása nélkül hozzák meg, ennek egyik feltétele, hogy a kormány ne legyen zsarolható.

Ezután felsorolt egy csapat kormányközeli embert vagy kormánytagot, akik titokban különböző botrányos dolgokat művelnek, utalva többek között a pedofil bűnöző Kaleta Gábor volt perui nagykövetre, és Szájer József Fidesz-alapítóra, volt EP-képviselőre – érdemes megjegyezni, hogy míg a homoszexualitás nem bűn, és senkinek sem árt, addig a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bűncselekmények igen ártalmasak.

A DK politikusa szerint az ilyen zsarolható helyzetek nemzetbiztonsági kockázatokat jelentenek, majd a titkosszolgálatok funkcionalitásával kapcsolatban érdeklődött.

Orbán válaszában elmondta, véleménye szerint világos, hogy Szájer tette nem fér bele a közösségük értékeibe, de véleménye szerint mindenki levonta a konzekvenciákat és a volt EP-képviselő visszavonult.

Ezután a zsarolhatósággal és a titkosszolgálatok működésével 2007-es vádakat hozott fel, mikor az akkori MSZP-s vezetés beengedte a magukat bolgárnak kiadó orosz titkosszolgálati szakembereket, akik poligráffal vizsgáltak magyar szakembereket.

Vadai viszontválaszában azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy drogosokra és pedofilokra építi a kormányát. Ezután kijelentette, hogy Orbán és a Fidesz olyan személyekkel áll kapcsolatban, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Javasolta, hogy terjesszék ki a nemzetbiztonsági átvilágítást szélesebb körökre, mint jelenleg, többek között Orbán Viktor miniszterelnökre is, akiről véleménye szerint kiderülhet, hogy ő maga a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.

Orbán válaszában elmondta, el fog gondolkodni a nemzetbiztonsági átvilágításra kötelezettek körének felülvizsgálatán. Ezután megjegyezte, hogy Kaleta nyolc évig az MSZP-kormány diplomatája volt.

A kérdezz-feleleket az alább lehet visszanézni:

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás