Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gurmai: a kormány ne szigorítsa az abortuszt, tegye elérhetővé a megelőzést

Ez a cikk több mint 3 éves.

Jakab után Gurmai Zita, az MSZP képviselője hívta tetemre Orbán Viktor miniszterelnököt, „hogy is van ez miniszterelnök úr?” címen az abortusz szabályozásával kapcsolatban.

Mint említette, Magyarország kezdeményezője volt egy abortuszellenes koalíciónak,

partnere ebben Donald Trump, az Egyesült Államok immár bukott elnökének adminisztrációja, emellett nőket elnyomó közel-keleti diktatúrák, Lengyelország valamint a Gurmai által vállalhatatlannak minősített Alekszandr Lukasenka fehérorosz diktátor voltak.

Azzal is szembesítette a miniszterelnököt, hogy véleménye szerint kormányában időről időre felmerül, ahogy Lengyelországban is megpróbálták, betiltják az abortuszt. Ezzel kapcsolatban megkérdezte, hogy nem készül-e a kormány az abortusz betiltására.

A képviselő elmondta, az elmúlt 25 évben pozitív változás volt az abortuszok számát tekintve – vagyis csökkennek – azonban a törvényhozás dolga véleménye szerint a megelőzés, a nők pedig szabadon kell, hogy rendelkezzenek a testük fölött.

Ezzel kapcsolatban feltette a kérdést, hogyan dolgoznak a felvilágosításon, a fogamzásgátlók elérhetővé tételén?

Orbán erre tömören annyit válaszolt:

„a magyar kormány nem készül az abortusztörvény szigorítására.”

Gurmai ezután megköszönte a jó hírt, majd ismét feltette második kérdését, erre a miniszterelnök megismételte korábbi válaszát.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila