Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Székely Tamás: „Ha ilyen a magyar ifjúság, akkor van remény”

Felszólalt Székely Tamás is, a VDSZ elnöke, aki több száz szakszervezet közleményét hozta: ők ugyanis a diákokkal vannak, mellettük vannak, számíthatnak rájuk. Az érdekvédelmi szervezetek ugyanis tudják, mit jelent a jogtiprás, amelyet a dolgozók majdnem mindennap megélnek – legyen szó kirúgásról, túlóráról, kollektív szerződés felmondásáról vagy a közalkalmazottak kiszolgáltatottságáról.

„Elég volt az arroganciából, elég volt az agymosásból, elég volt a jogfosztásból!”

-mondta Székely.

Az elnök szerint mindenkinek joga van beleszólni a saját sorsába, ellenállni az erőszakos elnyomásnak, hiszen ha nincsen párbeszéd, nincsen egyeztetés, akkor van diktátum, megfélemlítés, fenyegetés, fűtés- és internetlekapcsolás.

Székely a fiatalokhoz fordulva azt mondta: két út áll előttünk, beletörődni a sorsunkba és elfogadni, ha az alattvaló szerepét osztják ránk, de mi nem ilyenek vagyunk: „harcolni fogunk, értetek, veletek”. Arra is emlékeztetett, hogy az egyetemen zajló események nem csak a diákokat, hanem az ott dolgozó munkavállalókat is érintik: ha ők támasz nélkül maradnak, könnyen a hatalom áldozataivá válnak.

„Ha ilyen a magyar ifjúság, ha így össze tud zárni egy egész szakma, akkor van remény”

-bíztatta az egyetem polgárait és oktatóit.

Szerinte mindannyian felelősen teszik a dolgukat, ám ha bajba kerülnek, szóljanak a velük szolidáris szakszervezeteknek, hiszen együtt erősebbek.

A tömeg Székely beszéde után elkezdte skandálni, hogy „nem hagyjuk!”

Címlapkép: Az SZFE és támogatói 1956-os megemlékezése 2020.10.23-án. / Fotó: Mérce