Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szergej Lavrov: A belarusz nép és az elnök maga dönt a válság megoldásáról

Moszkva Moszkva semmiféle módon nem kíván beavatkozni a belarusz belpolitikai válság során, és a kormány támogatja Lukasenka elnök és a nép „párbeszédét” – jelentette ki ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az állami TASZSZ hírügynökség szerint.

Az orosz bevatakozás eddig kétséges volt, mivel – számos telefonbeszélgetés után – Vlagyimir Putyin a két állam szövetségére hivatkozva eddig nem zárta ki a „biztonsági segítségnyújtást”, most azonban Lavrov leszögezte, ugyan a fehérorosz helyzet továbbra is súlyosan válságos,

„A belorusz nép maga dönt arról, hogyan lehet kikerülni ebből a helyzetből”

-mondta, ezzel egyelőre úgy tűnik, Oroszország hivatalosan kihátrált Lukasenka segítésének tervéből.

(Tut.by)

Címlapkép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev