Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úgy tűnik, semmi sem lesz a kormányfő munkahelyteremtő terveiből

Ez a cikk több mint 3 éves.

Még május 8-án, személyesen hozta a jó hírt Orbán Viktor, hogy a koronaválság miatt állásukat elvesztetteknek egy csöppet sem kell aggódniuk, hiszen a segítség közel. A miniszterelnök egészen pontosan úgy fogalmazott:

„az állami cégek új feladatokat kapnak, amelyekhez új embereket tudnak majd felvenni időleges szerződésekkel.”

A HVG Online többször rákérdezett, mire föl a nagy csönd az állami munkahelyteremtő program körül. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában tulajdonképpen burkoltan beismerte, a járvány utáni egyik legnagyobb válságkezelő intézkedésből nagyjából semmi sem lesz. Gulyás ugyanis úgy fogalmazott a HVG Online június 25-i, Kormányinfón feltett kérdéseire már úgy válaszolt, nem tartja megoldásnak az állami foglalkoztatás bővítését, helyette inkább „piaci munkaadókat” segítene.

A korábbi terv, amelyet június elején az Innovációs- és Technológiai Minisztérium is megerősített, eredetileg a közfoglalkoztatás nagyarányú bővítését, bértámogatási programot és a honvédségi állomány bővítését értik ez alatt.  A HVG leírása szerint már közel 2 hónapja érdeklődnek Bártfai-Mager Andrea és Bodó Sándor államtitkárokat a részletekről, egyáltalán nem kaptak tőlük választ.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd