Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tóth Bertalan és Szijjártó Péter egymást vádolták hazugságok terjesztésével

Ez a cikk több mint 3 éves.

Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető szerint a járvány elleni hatékony védekezés alapvető feltétele a nyílt, teljeskörő és őszinte tájékoztatás. A kormány azonban folyamatosan titkolózik, ezzel közvetlenül veszélyeztetik az emberek életét és egészségét.

„Az ellenség a vírus, ami nagy ívben tesz a hadititkokra” – fogalmazott Tóth.

A képviselő szerint nem tudjuk, mikor kerülnek ki a raktárakból a védőfelszerelések, és miközben elvileg 86 millió maszk van már az országban, nem látjuk, hogy ott lennének, ahol szükség van rájuk.

Az MTA kiterjedt tesztelést javasol, de nem látjuk, hogy  a kormány mikor akar, ha egyáltalán, ebbe belekezdeni. Mikrovállalkozások kezdik újra a működésüket, mert nem kapnak az államtól semmi segítséget. A kormány pedig titkolja a munkájukat elveszítők valós számát.

Tóth szerint érthetetlen, hogy miért nem engedi a kormány, hogy a kórházak válaszoljanak a kérdéseire, pedig nem bonyolult kérdések voltak, igen-nem feleletek kellettek volna. Fontos lett volna, hogy tudjuk a válaszokat ezekre a kérdésekre.

„Kezdjék el a tömeges tesztelést, biztosítsanak az idősöknek védőfelszerelést, adjanak több pénzt a magyar kis- és középvállalkozásoknak, az álláskeresési járadék összegét és folyósításának hosszát pedig emelják meg!” – zárta felszólalását Tóth, majd hozzátette, hogy a kormány kommunikációja alapján titkolnivalója van.

Szijjártó Péter miniszter válaszolt Tóth felszólalására, aki azzal kezdte, hogy „a védekezés sikere az egész ország és minden magyar közös érdeke.” Szijjártó szerint meg kell nézn, hogy mi nehezíti a védekezést: a vádaskodás, a hazugságok terjesztése, a fake news, az egészségügyi dolgozókba vetett bizalom aláásása ilyenek.

„Működjenek velünk együtt abban, hogy a hazugságok idejét le lehessen zárni!” – szólította fel az ellenzéket.

„Minden héten beszámolunk a döntéseinkről, minden nyilvános, minden segítséget megadunk a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak. Még egyszer mondom, ebben a hazugságok ésa rémhírek terjesztése egyáltalán nem segít.” Szijjártó szerint a teszteléseket a WHO előírásainak megfelelően végzik el, az ehhez szükséges eszközök pedig rendelkezésre állnak.

A miniszter kitért arra, hogy jelenleg az egész világon lazítják a korlátozó intézkedéseket: világos, hogy most lesz nagy nyomás az intézményeken. Szerinte reális a veszélye a vírus terjedési gyorsulásának, ezért fontos a kórházi ágyak felszabadítása. Szijjártó szerint az ellenzék azt kritizálja, hogy az EMMI felkészítette az egészségügyi rendszert a nyomásra.

Végül felsorolta a kormány munkáltatókat és munkavállalókat segítő intézkedéseit, valamint mindenkit biztosított arról, hogy a kormány nem fog adót emelni, bármekkor is a „csábítás” erre.

„Kicsit több együttműködést várunk Önöktől a jövőben!” – zárta felszólalását Szijjártó.

 

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi