Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Magyar Nemzet szerint nem politikai esemény a náci egyenruhában vonulás

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Nemzet „A hős magyar honvédek útját járják évről évre” címmel írt a mára rendezett kitörés napi túráról. Azt írják, hogy a túrán résztvevők csendesen és méltóságteljesen a katonák útját járva szeretnének megemlékezni a honvédőkről. A cikkben megszólal a Börzsöny Akciócsoport és a Hazajáró Egylet nevében a túrát szervező Moys Zoltán.

A szervező úgy nyilatkozott az eseményről a lapnak, hogy évente tizenöt túrát rendeznek, az egyik legnépszerűbb a Kitörés 60 emlék- és teljesítménytúra. Moys szerint azok, akik a „szovjet megszállókat felszabadítókként ünnepelték, most megpróbálják összemosni a politikamentes kegyeleti emléktúrát, más szervezetek rendezvényeivel”.

Azonban az esemény politikamentességét sokan kétségbe vonják, a résztvevők nagy számban érkeznek tiltott önkényuralmi jelképekkel díszített, korhű egyenruhákban és a túra során előkerülnek horogkeresztes zászlók is. A tavalyi eseményen a nyíltan antiszemita Dritte Weg (Harmadik Út) német neonáci párt is képviseltette magát. (A túráról itt írtunk bővebben.)

Moys egyébként Lezsák Sándornak, az országgyűlés alelnökének veje és a Dextramédia társtulajdonosa. Az MTVA-tól több százmilliós értékben megbízásokat kapó cég gyártja például a Hazajáró sorozatot, ami a trianoni döntés előtti Magyarország tájait járják be. A céget emellett vádolták azzal is, hogy Hitlert méltató tartalmakat gyártott a szélsőséges jobboldali N1TV számára.