Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán szerint olyan, hogy „EU-s pénz”, nincs is, mert „az a miénk”

Az RTL riportere kiemelte, utoljára egy évvel ezelőtt kérdezhették Orbánt, azóta nem, és ennek az okára kérdezett rá, illetve arra, miért nem tudtak előre például Kásler Miklós miniszter sajtótájékoztatójáról, a kórházi reformokról.

Orbán „részben talált igazságot” a kritikában, és arra hivatkozott, hogy sajnos a kampány miatt nem volt túl sok lehetősége sajtótájékoztatókat tartani. Azonban kiemelte, sok „inkorrekt próbálkozása” van a médiának, ő azonban ezekre nem, csak „az állampolgárok tájékoztatására” akar fókuszálni.

Az RTL tudósítója most ismét Orbán vejének uniós támogatásairól kérdezte Orbánt, nevezetesen arról, miért nem adták be az Elios számláit az Európai Bizottságnak, illetve hogy Rogán Antal miniszter lesz-e még 2020 végén is.

Orbán szerint az, ami az Eliosszal történt, „általános gyakorlat”, mivel szeretnék a fejlesztési pénzek körüli vitákat az EU-val elkerülni. Leszögezte, továbbra is úgy látja, „nincs olyan, hogy EU-s pénz”, mert a miniszterelnök szerint ez nem támogatás”, hanem az európai cégek kivitt extraprofitjának megtérítése.

Tiborcz István ügyére Orbán speciálisan most sem tért ki, hiába volt a kérdés elég pontosan körülírható.

Arra is kíváncsi volt az RTL, miért nem indít a Fidesz jelöltet Fejér megye 4-es választókörzetében. Erre a miniszterelnök azt reagálta, két jelölt elindításán is elgondolkodtak az időközin, viszont később a független jelölt, egy környékbeli polgármester, mindkét fideszesnél „jobb jelöltnek bizonyult.”

Címlapkép: Orbán Viktor/ Facebook