Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Sorosról: „Jobb lenne barátnak, mint ellenségnek.”

Jönnek a kérdések, először a köztévé kap szót, egyből a migrációról kérdeznek, egyből hármat, de mind egy irányba mutat: jó a kormány migrációt megfékezni igyekvő stratégiája, Brüsszel és Soros György pedig rossz?

Az a történelmi feszültség, ami Európában van, nem tűnik el a jövőben sem – vázolta fel világképét Orbán, aki szerint új európai társadalmi modell jön éppen létre, ami egyfajta posztkeresztény, posztnemzeti vonalat képvisel. Az ebbe az irányba mozgó országok persze  bevándorláspártiak, „liberális demokratáknak is nevezhetném őket” – kuncogott Orbán.

És van a másik csoport, ami ezt elutasítja: mi nem akarjuk átalakítani a világunkat (hiszen természetesen ránk gondol itt a miniszterelnök).

Nem azért harcoltunk a kommunistákkal, hogy most feladjuk a keresztény-nemzeti értékeinket a miniszterelnök szerint. A két modell közt fennálló feszültség a jövőben is fenntartja majd a különféle csatározások lehetőségét, de Magyarország mindig erősen képviseli majd a nemzeti-keresztény értékeket. Brüsszel ellenében is, ha esetleg jogi lépésekkel szankcionálnák ezt a törekvésünket.

Soros Györgyről szólva Orbán egészen érdekes felütéssel kezdett:

„Nem akarom, hogy az a képzet jelenjék meg, mintha fixált lennék ebben a kérdésben, még ha az is vagyok” – fogalmazott.

Orbán szerint a tények önmagukért beszélnek, itt a 7-es cikkelyt hozta elő , mondván, az abban közölt megállapítások olyan szervezetektől származó információkra támaszkodnak, amelyeket Soros György pénzel.

„Nincs Soros-fóbiánk, arról van szó, hogy szemben állunk egy olyan erőcsoporttal, amelynek az a célja, hogy befolyást gyakoroljon az európai politikára.”

Soros Györgyről pedig még azt is elmondta, mivel magyar, ezért nagyon tehetséges ember, de ez abból a szempontból baj, hogy ezt a tehetségét nem a magyar érdekek képviseletére használja fel. Mint a miniszterelnök fogalmazott:

„Jobb lenne barátnak, mint ellenségnek.”

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt