Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán megint kicselezte a Néppártra vonatkozó kérdést

Ez a cikk több mint 4 éves.

A PestiSrácok szeretett volna alákérdezni Orbánnak azzal, hogy felvetette, Orbán vezetésével létrejön-e egy „új közép-kelet-európai platform” az unión belül, Orbán viszont gyorsan letorkollta az újságírót, ő ilyesmiről sosem beszélt.

Ellenben újra hosszan kifejtette, hogy véleménye szerint az egész európai pártszerkezet átalakulóban van, többek közt a baloldal előretörése miatt (Macron vezetésével), másrészt pedig a Néppárt rossz politikájának köszönhetően, mivel folyamatosan a baloldal és a liberálisok felé kacsintgatnak.

Orbán szerint két lehetőség van, vagy a Néppárt változtat a politikáján és visszatér a keresztény gyökereihez, vagy… és itt igazából nem nagyon fejezte be a mondatot, inkább arról  beszélt, hogy az uniós országoknak három kérdésben kell markáns véleményt megfogalmazniuk a jövő érdekében:

  • bevándorlás
  • európai családmodell
  • nemzeti kultúra elsődlegessége

Ezek után Orbán ismét hosszabban bírálta a Néppárt jelenlegi csapásirányát, mondván, a Fidesz szeretne segíteni abban, hogy ” a Néppárt visszatérjen a gyökereihez.”

Minden másról csak annyit mondott, „feltételes módban van”.