Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Legio Hungaria zavarta meg a Jobbik rendezvényét a Corvin közben

corvin köz A Jobbik szokásához híven, mások mellett idén is a Corvin közben tartotta megemlékezését, melyet a Himnusz eléneklésével kezdtek, majd Stummer János, a párt alelnöke tartotta meg beszédét.

Stummer kiemelte a forradalmárok hősiességét és cselekedeteik magasztosságát.

„Mindazért, amit a jövőjükért vállaltak, letettek az asztalra, fennköltek, magasztosak és felszabadítók lettek”

– mondta az alelnök.

Ugyanakkor kiemelte, a forradalmárok éppoly átlagos emberek voltak, mint mi magunk vagyunk, és nem volt kidolgozott tervük, stratégiájuk arra, hogy mit kell tenni, de a helyzetben improvizációjuk segített nekik a harcban hogy megmentsék a jövőjüket, jövőnket.

Elmondta azt is, a Jobbik is, 2003 óta a jövőnket próbálja megmenteni, bármi áron, és bármivel, ami a párt keze ügyébe kerül – és az elmúlt 15 évben mondták őket nácinak, rasszistának, kerítésbontók és balliberálisok, most legutóbb pedig kisnyilasok – ettől függetlenül maradnak akik, hogy megmentsék a jövőnket.

Stummer beszéde közben megjelent a Legio Hungaria úgy másfél tucat tagja, akik heveny hazaárulózással próbálták meghiúsítani a rendezvényt.

Miközben a színpadon 56 néhány hőséről emlékeztek meg, hátrébb néhány percre szóváltásba keveredtek a Jobbik rendezvényének résztvevői, valamint a Legio tagjai, azonban komolyabb atrocitásra nem került sor. A szélsőjobboldali provokátorokat végül rendőrök vezették el a korábban szélsőjobboldali párt megemlékezéséről.

Jakab Péter frakcióvezető szabadságharcosoknak nevezte a rendezvény résztvevőit, miután október 13-án nem „becsicskultak”, hanem szembe szegültek a rendszerrel, és elkezdték Magyarország felszabadítását.

Ezután kifejtette, a választásokon véleménye szerint négymillió ember mondott nemet a Fidesznek. Elmondta azt is, a Jobbik szabad országot szeretne szabad emberekkel, akik nem függnek a hatalomtól.

„Egyvalamiből vizsgáztunk jelesre, türelemből”

– mondta Jakab, felsorolva, mi mindent tűrtek a magyarok, többek között a kilakoltatásokat, magas adókat, miegymást.

Beszéde közben WC-papír gurigákat dobáltak a frakcióvezetőre.

Ez azonban nem zavarta meg abban, hogy elmondja, azért győzhettek idén, mert tavaly áprilisban veszítettek, és 56 barikádjain nem volt jobb és bal, csak bajtárs és ellenség. Orbánnak véleménye szerint csak a fideszesek a bajtársaik, mindenki más ellenség – a Jobbiknak pedig minden rendes magyar ember a bajtársa, legyen jobb vagy baloldali.

A rezsim bukásának kiharcolásához pedig minden tisztességes magyarra számítanak, mint mondta – miközben a nyugat, ahogy 56-ban, úgy ma is elárul minket, hisz Merkel megdicsérte Orbánt, aki kiárusítja a magyarok munkaerejét a nyugati tőkének.

Némi zenei műsor után Sneider ‘Roy’ Tamás, a Jobbik nemrég lemondott elnöke mondta el beszédét, aki szerint a Rákosi-rendszer kizsákmányoló, korrupt és egyházellenes volt – ehhez hasonló jellegzetességei pedig a jelenlegi rendszernek is vannak, mely a néhai elnök szerint bolsevik.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy véleménye szerint nem ők a hazaárulók, hanem az orbán-rendszer és fenntartói, mivel miattuk vándorolt ki több, mint félmillió ember, és ők drogozzák el az embereket megillető pénzt az Adrián.

Azt is elmondta, jelenleg a Fidesz soraiban véleménye szerint több MSZMP-s párttagkönyvvel rendelkező embert találni, mint az MSZP vagy a DK soraiban, és jelenleg a kormánypárt gátolja, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat – tehát nem antikommunisták.

Mint mondta, elindult egy olyan folyamat, melyben Orbán ideológiai szövetségesként tekint Oroszországra, mely Törökországhoz hasonlóan területi hódításokat hajt végre, ezt pedig párhuzamba állította azzal, mikor a II. világháború előtt Németország és a Szovjetunió felosztotta Európát.

Azt is kifejtette, nem akarnak se keleti despoták, se nyugati tőkések csicskái lenni.

Ezután még némi csicskázással színesítette a műsort, majd legyávázta Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint elítélte a közel-keleti háborúkat és megszállásokat.

A társadalmi egyenlőtlenségekre is kitért, miszerint nincs rendjén, hogy a vagyonosok elnyomják a szegényebbeket.

Végezetül némi képzavarral élve, a Szent Korona másolatára esküdtek fel a párt frissen megválasztott önkormányzati képviselői a Corvin mozi lépcsőjén, az eskü legfontosabb mondanivalója, hogy a magyar nemzetet fogják szolgálni, de arra is megesküdtek, hogy visszaadják mandátumukat, amennyiben a párt választmányának minősített többsége felszólítják őket erre.

A rendezvényt a Pesti Srác (a mozi előtt felállított gyerekkatona) szobrának megkoszorúzásával fejezték be.

Aki szeretné, itt nézheti:

Címlapkép: Mérce fotó