Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Párbeszéd javaslatcsomagot terjeszt a parlament elé, hogy országos szintre emelje Karácsony modelljét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, megválasztása után Karácsony Gergely több olyan intézkedést is bejelentett, amelyek főpolgármesterségének első időszakát jellemezni fogják. A bejelentett lépések között szerepel a klímavészhelyzet kihirdetése, a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő bérlakásban a kilakoltatások felfüggesztése, a Városliget további beépítésének akadályozása, illetve az önkormányzati munka átláthatóságának megteremtése.

A sajtóban akkor már többen jelezték, hogy sok ígéret nem megvalósítható pusztán fővárosi szinten, törvények módosítására is szükség van, ebben pedig csak az Országgyűlés illetékes.

A Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője, Szabó Tímea ma délelőtt be is jelentette, hogy pártja átfogó javaslatcsomagot nyújt be, hogy országos szinten is megvalósulhassanak a Karácsony által bejelentett intézkedések.

Szabó sajtótájékoztatóján elmondta: az október 13-i választáson a választók kifejezték, hogy elég volt a gyűlöletből, a zsarolásból, a fenyegetésből, a kisemmizésből, a betonból, a szegények elnyomásából, és abból, hogy minden csak a fideszes haveroknak jár.

Úgy látja, miután Karácsony Gergely felvázolta terveit, a parlamentben nekik az a feladatuk, hogy amire az emberek Budapesten és a városokban szavaztak, az megvalósuljon.

A Párbeszéd által benyújtásra kerülő javaslatcsomag célja, hogy bebizonyítsa, lehet lopás nélkül politizálni, lehet az emberek érdekében politizálni, lehet mindenkinek emberhez méltó életet biztosítani, és garantálni, hogy senki ne érezze magát veszélyben.

A hétpontos javaslatcsomag a következő elemekből áll:

  1. Mindenhol felfüggesztenék a kilakoltatásokat az önkormányzati bérlakásokból.
  2. A klímavészhelyet elrendelése által megvédeni és felkészíteni a magyar lakosságot az egyre hosszabb hőhullámokra és a környezeti átalakulásokra.
  3. Természeti örökségünk, zöldterületeink megóvása: ne lehessen több fát kivágni Magyarországon, és állítsuk meg ezt „az eszement orbáni betonozást”.
  4. A rabszolgatörvény alkalmazásának megtiltását is kezdeményezik. Ez már megtörtént Budapesten, Szeged, Salgótarjánban és néhány másik helyen, de most a Párbeszéd módosítaná a Munka törvénykönyvét, érdemben felszámolva a rabszolgatörvényt.
  5. A lex CEU eltörlését.
  6. A közösségi közlekedés támogatását. Szabó szerint a Fidesz folyamatosan építette le ezt a támogatást, így szeretnék elérni, hogy a kormányzat legalább 1/3-át biztosítsa a fővárosi tömegközlekedés fedezetének.
  7. Átláthatósági csomagot nyújtanak be, országos szintre emelve, amit 2014-es megválasztása után Karácsony elsőként Zuglóban bevezetett.