Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tarlós: Gratulálok Karácsonynak, a selejtező is mérkőzés

A főpolgármester az atv.hu-nak szólalt meg az előválasztással kapcsolatban. Tarlós gratulált Karácsonynak, „mert a selejtezőmérkőzés is mérkőzés” és ott is számít a győzelem. Neki szurkolt – tette hozzá.

Viszont elmondta azt is, hogy nem feltétlenül „elsöprő leváltó hangulatról tanúskodik” az, hogy 5,1 százalékos lett a részvétel.

Az atv.hu a nap során korábban is kérdezte a főpolgármestert, arról, hogy a három jelölt közül kivel küzdene meg inkább. A főpolgármester úgy válaszolt,

„Hogy ne mondhassák, hogy csak utólag mondom, ha nekem kellene ellenfelet választanom, valószínűleg Karácsonyt választanám a három közül”.

Tarlós korábban nyílt levélben ment neki az előválasztásnak, a levélben többek között arról írt, hogy nagy részt neki köszönhető az is, hogy egyáltalán még 2019-ben közvetlenül választhatják a főpolgármestert a budapestiek.

(atv.hu)

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs