Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezeket mondták az utolsó szó jogán az előválasztáson indulók tegnap este

Ez a cikk több mint 4 éves.

Tegnap este mindhárom előválasztási indulót meghívták az ATV-be, hogy értékeljék a választást, kampányaikat, és elmondják, mihez kezdenének a fővárossal.

Karácsony Gergely szerint rendkívül értékes vitákon vannak túl, és az előválasztás egy olyan politikai folyamat, amely közelebb engedi a választókat a politikai döntésekhez.

Régóta szorgalmazza már ennek a folyamatnak az elindítását, Rónai Egonnak pedig elismerte: kicsit a saját gyermekének is tekinti az előválasztást.

Szót ejtett a közösségi alapjövedelemről és visszaszólt Tarlósnak (ne pocskondiázzon, hanem mutassa fel az eredményeit) és elmondta, hogy nem csak a demokrácia korábbi intézményeinek a visszaállítását támogatja, de újak felállítását is: madridi példára informatikai rendszerben szavazhatnának a városlakók kisebb dolgokról, a legfontosabb döntésekről pedig népszavazást írna ki. Végül felolvasta egy vers utolsó versszakát, amit egy ellenzéki szavazó kötött a lelkére, hogy adja át a többi jelöltnek is:

„Összefogva bátran, dolgukat végezni,
vállvetve így hárman,
jövőt építeni” – szavalta Karácsony.


Kálmán Olga képernyőn töltött perceit leginkább a szemétszállítás és várostakarítás kérdéseinek szentelte, beszélt például az út mentén hagyott és nem elszállított nyesedékekről. Szerinte ennek a munkának felelősei vannak, ezért nem az állampolgárok dolga, hogy helyettük cselekedjenek.

Kálmán Olga első körben ezeket a kisebb, hétköznapokat megnehezítő dolgokat oldaná meg városvezetőként.

Ha Budapesten többségben lesznek a változást akarók, akkor nem lehet majd nem meghallani a hangjukat – s ha lesz közgyűlési többség és ellenzéki főpolgármester, képviselni is lehet őket, és azt mondani a hatalomnak: „Kedves mindenkori miniszterelnök! Ennek a városnak a működőképességéhez erre és erre szükség van” – mondta.


Kerpel-Fronius Gábor a lakhatási terveinek a megvalósíthatóságáról beszélt. Első körben a jövőbeni momentumos kerületi polgármesterekkel, majd az arra nyitott ellenzékiekkel, végül az együttműködésbe belekényszerített kormánypártiakkal valósítanák meg az egységes nyilvántartást és pályázati rendszert az önkormányzati lakásokról.

Kerpel-Fronius kötelező piaci hozzájárulással bővítené az önkormányzati bérlakások számát: minden újonnan épített társasház lakásainak 30%-ának a megvásárlására lenne jogosult az önkormányzat.

Felelevenítette Tarlós nyílt levelét, amelyben azt írja, ilyen csak kommunistáknak jut eszébe, Kerpel-Fronius szerint azonban Londonban egész jól működik ez a rendszer.

Rónai Egon a Momentum jelöltjét emlékeztette arra, hogy Kálmán Olgához hasonlóan neki is van egy hármas jelszava: 10-20-30.

  • Minden városlakónak legyen a 10 perces közelében egy városközpont.
  • Térjen vissza minden évben Budapestre 20 ezer fiatal.
  • Idővel menjen le 30%-ra a jövedelem átlagosan lakhatásra költött része a jelenlegi 60-70%-ról.

Végül arról beszélt, hogy olyan klímára van szükség Budapesten, amelyben baloldali polgárok, liberális polgárok, konzervatív polgárok, meg a Sétáló Budapest hívei egyaránt meg tudják találni a számításukat.

Címlapkép: Mérce