Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Migránsinvázió rémével küldi a cigányokat szavazni levelében Farkas Flórián

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Lungo Drom roma szervezet, melynek elnöke Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, levelet küldött a hazai roma önkormányzatoknak, amelyben a migráció veszélyével buzdítja a választásokon való részvételre a romákat – tudta meg az Azonnali.

A levél tartalma szinte szó szerint egy korábbi, Farkas Flórián által a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatnak a szövege, amelyben támogatását fejezte ki a miniszterelnök választási kampányüzenetnek/programnak szánt „hét pontja” mellett.

Az Azonnali által a levélből nyilvánosságra hozott szemelvényekben Farkas Flórián hitet tesz az elmúlt időszak kormányzati teljesítménye mellett:

„A cigányságot bevonva értünk el visszafordíthatatlan eredményeket az oktatás, a foglalkoztatás, az életkörülmények javítása területén. De nem csupán arról van szó, hogy meg kell védenünk az eddig elért eredményeinket.”

Majd rá is fordul a lényegre, az ellenőrizetlen, illegális, tömeges migráció veszélyére.

„Aki a migrációt támogatja, annak nem érték a nemzet, a család, a kereszténység” – írta.

Ha ugyanis megtörténik a migráció, jön a rasszizmus, a terrorizmus, a nőgyűlölet – fejtette ki az elnök. Ők pedig azt szeretnék, ha a lányok és asszonyok kimehetnének nyugodtan éjszaka, s nem kéne félniük erőszakos cselekedetektől.

„A migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést a cigányságra. A migránsok tömegével való beengedése súlyos gazdasági kérdés is az országra. Hiszen honnan lesz pénz a bevándorlókra? Támogatni tudjuk majd a foglalkoztatást, az oktatást? Lesz munkája a magyar embereknek? Vagy az erre szánt összeget el kell költenünk beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására?” – áll még továbbá a levélben.
Arról, hogy melyik, EP-választáson induló ellenzéki párt támogatná az illegális, tömeges migrációt, a levél ismert tartalma alapján nem beszélt Farkas Flórián, annál inkább egyértelművé tette azonban, hogy ki védheti meg mindezektől a romákat szerinte.