Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Két évig tartó „magyaros” emlékévet jelentett be Orbán

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Ma velem kell beérniük”

– nyitotta szerényen a miniszterelnök a rendkívüli kormányinfót, oldalán pedig nem a jelenlegi kormányszóvivő, Hollik István, hanem – nemzetközi sajtótájékoztató lévén – előde, Kovács Zoltán foglalt helyet.

Orbán ezt követően azzal nyitott, hogy a legutóbbi kormányülésen hozott döntésekről számol be a nagyérdeműnek. Minden előtt azonban statisztikákkal kezdett, először a 2018-as költségvetési évről: gazdasági növekedésről (4,6  százalék) államadósság csökkenése (71 százalékra), az államháztartás hiányáról (amelynek növekedése 2 százaléknál megállt), a bérek  és a fogyasztás növekedéséről.

Miután azzal szummázta mindezt, hogy „Magyarország pénzügyei stabilak,  családok védelméről szóló nemzeti konzultációra tért ki, amelyet 1 millió 382 ezren töltöttek ki. A konzultációból a miniszterelnök szerint az derül ki, hogy a választópolgárok további lépéseket várnak a kormánytól, amelyek kidolgozása megkezdődött, ezeket a februári évértékelőjén ismerteti majd Orbán. A demográfia kérdéséről Orbán azt mondta:

„A tét a magyar történelem folytatásának kérdése”

Ezenkívül bejelentett egy „magyaros emlékévet”, amely két évig fog tartani, és amely a rendszerváltás, illetve a kelet-közép-európai „antikommunista alkotmányos forradalmak” 30 éves évfordulója alkalmából kerül megrendezésre.