Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hivatalos a demokraták győzelme a Házban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Eddig csak a nagy tévétársaságok becslései alapján mondtuk, hogy a demokraták győznek a Kongresszusban, de most már a szavazatszámlálás is eljutott oda, hogy a demokrata kongresszusi képviselők száma átlépte a bűvös határt. Még 24 körzet megszámlálása van hátra, ezek többsége alapvetően demokrata körzet, így az még kérdés, mekkora lesz a demokrata előny.

Az már korábban kiderült, hogy a republikánusok megőrzik a Szenátust, hiszen eddigi többségük mellé 2 eddig demokrata szenátusi körzetet is elhódítottak, míg a demokraták csak egy szenátusi helyet zsákmányoltak a pirosaktól.

Van viszont még pár nyitott verseny. Egyrészt ahol túl szoros az állás, hogy győztest hirdessenek: ilyen például a floridai szenátusi hely kérdése, ahol valószínűleg a republikánus Scott nyer, de előnye a több mint 8 millió szavazat megszámlálása után csak 37 ezer szavazat.

Nincs hivatalos eredmény még Georgia kormányzóválasztásról sem, erről nemsokára külön is írunk. Szoros az arizonai szenátus is, bár valószínűleg ezt is a republikánusok húzzák be végül, illetve Montanában is csupán 2000 szavazattal vezet a demokrata Tesser előtt a republikánus Rossendal. De nem dőlt még el Wisconsin, Connecticut és New Hampsire kormányzóválasztása sem, a szoros eredmény miatt.