Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felemás demokrata siker a kormányzói választásokon

Ez a cikk több mint 5 éves.

Bár azt már szinte a kezdetektől tudni lehetett, hogy a demokraták nem fogják visszanyerni a Szenátust, arra komoly esély mutatkozott, hogy a Képviselőház mellett több fontos állam kormányzói székét is megszerzik maguknak. És valóban, a demokratáknak sikerült meglepetés győzelmet aratniuk Kansas-ben, és sikeresen visszahódították az olyan bástyáikat, mint Új-Mexikó, Illinois, Michigan vagy Wisconsin.

Kép: CNN

Ellenben szoros küzdelemben szenvedtek vereséget számos kulcsállamban. Iowában, Dél-Dakotában, New Hampshire-ben, Georgiában, Connecticutban pár százalék hiányzott a kék kormányzóhoz. De ennél is fontosabb, hogy az elnökválasztás két kulcsállamában, Ohióban és Floridában is szorosan, de kikaptak a demokraták. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert ennek a két államnak az elektorai évtizedek óta döntik el az elnökválasztásokat, márpedig az állam kormányzója szoros versenynél kulcsfontosságú döntéseket hozhat.

Persze ez a kép még javulhat, hiszen Nevadában és Alaszkában is esélyes a demokrata kormányzó, de onnan csak később lesz eredmény.