Ki van biztonságban egy olyan rendszerben, ahol egy tankerületi-vezető bármit megtehet?
A karinthys tanárok elutasított pere kapcsán egyik volt kollégájuk elmondta, szerinte miért nem áll meg a tankerület érvelése.
A karinthys tanárok elutasított pere kapcsán egyik volt kollégájuk elmondta, szerinte miért nem áll meg a tankerület érvelése.
106 jó jelölt és többezres aktivista tábor nélkül nincs esély leváltani a Fideszt, de 22 hónap még sok idő.
Két óra fizetett távollétet biztosítanának a szakszervezetek azoknak, akik a választások idején is dolgoznak. Most csak a munkáltatójuk jóindulatán múlik, élhetnek-e választójogukkal.
Böröcz László tervei szerint azonnal felszámolja majd a hajléktalanhelyzetet.
A grúziai NGO-k döntő befolyással bírnak a kaukázusi államban. A baj azonban ebben nem merül ki.
A németországi EP-választások eredményei alapján aggasztó a más országokban is megfigyelhető jobbratolódás.
Interjú Pintér Bencével, Győr megválasztott polgármesterével, aki kevés eséllyel indult, de nyerni tudott két fideszes polgármesterrel szemben.
41 szavazat dönt a főpolgármesteri szék sorsáról.
A regnáló főpolgármester kitartásra szólította fel támogatóit: hogy maradjanak egész addig az NVI előtt, amíg ki tudják kényszeríteni a demokratikus normáknak megfelelő döntést az NVB-ből.