1981. december 11.: Az El Mozote-i mészárlás
Az USA kormányzata által támogatott halálosztag mintegy ezer embert mészárolt le a salvadori El Mozotéban. Az áldozatok fele gyermek volt.
Az USA kormányzata által támogatott halálosztag mintegy ezer embert mészárolt le a salvadori El Mozotéban. Az áldozatok fele gyermek volt.
Az ezt követő 24 éves brutális megszállás alatti népirtásban – amelyet az USA támogatása tett lehetővé – a helyi lakosság mintegy egyötödét megölték.
Hamptont, a chicagói Fekete Párducok vezetőjét álmában, saját ágyában gyilkolták meg a chicagói rendőrök, miután pár órával korábban bedrogozta az FBI egyik informátora.
A jobb fizetésért és több munkáért küzdő mezőgazdasági munkások „Swing kapitány” nevében öt városban robbantottak ki zavargásokat.
A szélsőjobboldali Északi Liga gyűlésén a Nemzeti Front tagjai mellett egykori német SS-tisztek is részt vettek. A militáns zsidó antifasisztákból álló 62-es Csoporttal való összecsapás nyomán több fasiszta kórházba került.
A merényletet, amelyben a három nővért agyonverték, Rafael Trujillo dominikai diktátor titkosrendőrsége tervezte meg és hajtotta végre. A három meggyilkolt nővér tiszteletére az ENSZ november 25-ét a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napjává nyilvánította.
Miután fekete louisianai cukornádmunkások léptek sztrájkba csekély fizetésük miatt, a louisianai milícia a sztrájk két vezetőjét meglincselte, és legalább ötven fegyvertelen munkást lelőtt.
Ortegából kínvallatással sem tudták kihúzni társai nevét. „Gyávák! Ha darabokra tépitek a bőrömet, ha összetöritek a csontjaimat, ha megisszátok az összes véremet, akkor sem fogom elárulni egyetlen barátomat sem!”
Budapest 1873-as egyesítésének 150+1. évfordulóján érdemes visszatekinteni, hogy ünnepelte e „születésnapot” a főváros és az ország a 20. században.
„Az Egyesült Államok és Európa azzal enyhítette kollektív bűntudatát, amelyet egy népirtás – az európai zsidók millióinak náci kiirtása – iránti, éveken át tartó közönye miatt érzett, hogy előkészítette a terepet egy másiknak.” – Arundhati Roy ismét a Tetten!