Hét hónappal a történtek után még azt is nehéz kideríteni, mi és hogyan történt valójában, a felelősök fáznak a nyilatkozatoktól és a nyilvánosságtól, és a fenntartó főváros is elszalasztotta a lehetőséget, hogy rendszerszintű előrelépés történjen az ügyben.
Esetleg az is kiderül, a színházcsinálás nem elsősorban munka, megélhetés, hanem olyan közösségi alkotásra épülő művészeti program, ami a személyességet és a részvételiséget is megkívánja.
Ha a színháziak képesek lettek volna az elmúlt harminc évben szakmailag mobilis, szolidáris, igazságos struktúrát kiépíteni, sokkal kevésbé lenne az intézményrendszerünk a politika játékszere.
Arról, amivel még mindig nem szeretne foglalkozni a színházi szakma nagyobb fele.
Minden mehet tovább, a magyar színház átvészelte a csúnya #metoo-t.