A menekültválság és a hajléktalanüldözés is a külső és belső határok formálásáról szól és azoknak egyfajta ok-okozati viszonyáról, mintha a külső határok felállítása előbb-utóbb magával vonzaná a belső ellenségképzéseket is.
A rendszer elleni fellépés hiánya nem a „bátorság” meg nem létéből fakad, hanem a viszonylagos rendszerkonformitásból.
Akik a #Metoo-ból a higgadt párbeszédet hiányolják, elfelejtik, hogy a polgári jogi és kisebbségi mozgalmak sem kéztördelve indultak.
A „fiúk márcsak ilyenek” („boys will be boys”) típusú, felelősséget elkenő érvelések sem morálisan, sem tudományosan nem fenntarthatók.
Mindenkinek van – politikailag terhelt – véleménye a témáról, amelynek többnyire minden szakmai megfontolás nélkül, érzésekre alapozva és a hozzáértés illúziójának minimális fenntartása nélkül ad hangot.
A Pride felvonulások mindig is merész és dühös politikai véleménnyilvánításként funkcionáltak. Ezeket a felvonulásokat napjainkban egyre több és átfogóbb kritikával szokták illetni asszimilációs, egyre kevésbé radikális és szubverzív prioritásaik miatt. A Budapest Pride hosszú évek óta sokat tesz az LMBTQ-közösség láthatóságáért, ugyanakkor az idei hivatalos záróbuli piaci alapú szervezése nyugtalanító tendenciákról árulkodik.