A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.

Az erőszakos rendőri elnyomás ellenére a mozgalom a következő napokban egyre erősödött, és végül a munkások általános sztrájkjában csúcsosodott ki.

A MOVE nevű fekete felszabadítási és környezetvédő csoport otthonára nagy erőkkel támadó philadelphiai rendőrök öt felnőttet és hat gyereket öltek meg, és 250 embert tettek hajléktalanná.

Az ír függetlenségi mozgalom aktivistáját tizennégy társával együtt ítélték halálra a brit gyarmati hatóságok ellen szervezett húsvéti felkelésben betöltött vezető szerepéért.

Néhány nappal a razzia után az intézet hatalmas könyvtárát az utcán égették el, miközben Joseph Goebbels propagandaminiszter beszédet mondott. A nácik ezt követően fokozták az LMBT+ emberek üldözését.

A többszörösen díjazott műsorszolgáltató egyike volt annak a néhány médiaorgánumnak, amely közvetlenül a Gázai övezetből sugárzott adásokat.

A nyolcórás munkanapért indított mozgalom központjában, Chicagóban 300–500 ezer munkás tüntetett – majd a rendőrök gyilkos fellépésének másnapján bomba robbant a Haymarket téren.

A sztrájkoló bányászok táborának kiürítésére kivezényelt nemzeti gárdisták géppuskákkal tüzet nyitottak a bányászokra és családtagjaikra, majd az éjszaka folyamán felgyújtották a sátrakat. Huszonhat embert öltek meg; a legfiatalabb áldozat három hónapos volt.

Bár a Tiananmen térről indult lázadást Nyugaton általában liberális kapitalista demokráciát követelő diákmozgalomként szokás leírni, a munkásosztály is erőteljes szerepet játszott benne.

A tábort felszabadító amerikai erők köztörvényes bűnözőkként kezelték a meleg és biszexuális férfiakat, valamint a transz nőket, így ők továbbra is rabok maradtak. Az LMBT+ embereket nem ismerték el a holokauszt áldozataiként, és legtöbbjük soha semmiféle kártérítést nem kapott.